Ötödször is megnyerte a Tour de France-t Tadej Pogačar, ezzel utolérte a sportág legnagyobbjait

Tadej Pogačar sorozatban harmadszor, pályafutása során pedig ötödször nyerte meg a Tour de France-t. A 27 éves szlovén ezzel beállította a verseny történetének rekordját: előtte csak Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault és Miguel Indurain tudta ötször megnyerni a világ legrangosabb országúti kerékpárversenyét. Az amerikai Lance Armstrong hét Tour-győzelmét később dopping miatt törölték.

Pogačar már az első hegyi szakaszokon leszakította legnagyobb riválisát, Jonas Vingegaard-t, aki ugyan megnyerte a Tour nyitóetapját, de később egy bukás miatt kulcscsonttörést szenvedett, és feladta a versenyt. Innentől a szlovén fölénye megkérdőjelezhetetlenné vált: végül több mint hat percet vert az összetett második helyén végző Remco Evenepoelra.

A Tour hagyományosan Párizsban ért véget, de a Bordeaux környéki erdőtüzek miatt a zárószakaszt az eredeti 133 kilométerről 89 kilométerre rövidítették. A mezőnyt buszokkal szállították át Párizsba, így a szokásos ünneplés is rövidebb volt.

A tavalyi olimpia nyomvonalát követve idén is háromszor kellett megmászni a Montmartre emelkedőjét, ami ezúttal is felborította a Champs-Élysées hagyományos mezőnyhajráját.

Noha Pogačarnak már biztos volt az összetett győzelme, az utolsó napon sem csak ünnepelni akart. A második Montmartre-mászáson Mathieu van der Poellel együtt támadott, majd az utolsó emelkedőn ismét ketten maradtak elöl. Még két és fél kilométerrel a cél előtt is tíz másodperc előnyük volt az üldözőkkel szemben.

Pogačár végül az utolsó ötszáz méteren elfáradt és leszakadt, Van der Poel azonban kitartott az üldözők előtt, és megszerezte pályafutása negyedik Tour-szakaszgyőzelmét. Csapattársa, Jasper Philipsen lett a második, Mads Pedersen pedig a harmadik.

Pogačar ötödik Tour-győzelmével hivatalosan is bekerült a kerékpársport legnagyobb legendái közé, de sokak szerint már most túlmutat ezen. A kétszeres világbajnok korábban már a Giro d’Italiát is megnyerte, és a legfontosabb egynapos klasszikusok többségét is behúzta. A három nagy körverseny közül már csak a Vuelta a España hiányzik a gyűjteményéből. (via MTI)


Forrás

Érdekességek

Did World Cup permanently change ticket-price politics?

Nagyszabású rendőrségi akcióban lelőtték a berlini támadás feltételezett elkövetőjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.73Ft
27 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 22:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 22:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.68Ft
27 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 22:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 22:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »