A leggazdagabb magyar egyik cége többségi tulajdonos lehet az egyik legnagyobb szlovák autópálya-építő
Amerikai atomfegyverek Németországban: "Aki először lő, másodikként hal meg"
Németországban mintegy 20 amerikai nukleáris fegyvert tárolnak, modernizálva és bevetésre készen. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az USA által
A szírai elnök szerint Trump is támogatja, hogy Izrael visszavonuljon országából
Ahmed al-Sharaa közölte: Izrael kivonulása előfeltétele annak, hogy országa biztonsági megállapodást kössön déli szomszédjával. Szerinte az amerikai elnök
Bábszínház és szépségtapasz – Von der Leyenék javaslata botrányos és elfogadhatatlan
Ursula von der Leyenék az EP-ben ülő kollégáikkal együtt bábozzák el, hogy minden megoldódott, nincs már semmi
Kiderült, melyik szálláshelyek lettek az őszi szünet nyertesei
A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a Szép-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az
Lázár: Teljes pénzügyi stabilitás van, Brüsszel próbál minket megtérdepeltetni
A miniszter azt mondta, hogy sem az EU-s támogatásokat kiváltó hitelről, sem a jegybankok közötti swap ügyletről nem tárgyaltak az amerikaiakkal. Szerinte a
A neonfényes Budapestre emlékeztet a Körút új arculati terve
Kedden mutatták be, hogyan nézhetnének ki a felújítandó Nagykörút táblái, padjai, kukái, és hogyan térne vissza a
Ukrajnáról, Gázáról és gazdasági kérdésekről tanácskoznak a G7-ek Kanadában, és vannak vendégeik is
Az iparilag legfejlettebb demokratikus országok szervezetének belső feszültségekkel is meg kell küzdenie, miközben súlyos válságokra kell megoldást találnia.
Újabb korrupciós botrány rázza meg Ukrajnát: menesztették az igazságügyi minisztert
Korrupciós nyomozás során végzett házkutatások nyomán felmentették tisztségéből Herman Haluscsenko ukrán igazságügyi minisztert - erről a kormány rendkívüli
Putyin a stratégiai partnerével tárgyalt Moszkvában
A Kremlben zajló megbeszélésen a felek a kétoldalú együttműködés bővítéséről és a térség biztonsági kérdéseiről is






