Reagált az Európai Bizottság Magyar Péter kijelentésére: „Konstruktív a viszony a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében”

Az Európai Bizottság kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében, mégpedig „szorosan és konstruktívan” – közölte az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének szóvivője csütörtökön.

Az MTI tolmácsolása szerint a szóvivő – újságírói kérdésre válaszolva – azt latolgatta, milyen lehetőségei vannak Magyarországnak a bírság ügyének rendezésére, miután Magyar Péter miniszterelnök az elmúlt napokban többször is segítséget kért európai partnereitől, ugyanakkor világossá tette, hogy Magyarország továbbra is fenntartja az illegális migráció feltartóztatásához szükséges jogszabályi környezetet és fizikai határzárat.

A szóvivő válaszában hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága által meghozott ítéletről van szó, ezért Magyarországnak és a bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy milyen lépések tehetők az ügyben. „Amit a bizottság részéről teszünk és tehetünk, az az, hogy szorosan és nagyon konstruktívan egyeztetünk a magyar hatóságokkal az ügyben” – fogalmazott. Arra a kérdésre, miszerint van-e lehetőség arra, hogy a Magyarországra kiszabott bírságokat utólag, az Európai Unió következő többéves költségvetési keretéből valamilyen formában megtérítsék, a szóvivő megismételte: az ügy ahhoz kapcsolódik, hogy Magyarország miként tudja kezelni a bíróság által megfogalmazott aggályokat.

Miről van szó?

Még az Orbán-kormányok idején, 2024 nayarán az Európai Unió Bíróság arra kötelezte a magyar kormányt, hogy hozza összhangba a magyar migrációs és menekültügyi rendszerét az uniós előírásokkal, majd miután Orbánék ennek hosszú időn keresztül nem tettek eleget, az uniós bíróság büntetést szabott ki: arra kötelezte Magyarországot, hogy fizessen 200 millió euró átalányösszeget, és a késedelem minden egyes napjára 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot.

Ez az ügy azóta sem rendezett, a kormányváltás ellenére sem. Magyar Péter a héten Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével, és António Costával, az Európai Tanács elnökével. Utóbbival folytatott megbeszélésén a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy az Unió új hétéves költségvetését csak abban az esetben tudjuk elfogadni Magyarország, ha a kompromisszum megfelel a magyar emberek és vállalatok érdekének. És hangsúlyozta azt is, hogy mielőbbi megoldást vár az előző magyar kormány alatt kiszabott napi egymillió eurós büntetés felfüggesztése ügyében. „Hangsúlyoztam elnök úrnak, hogy különösen a nyáron Ceutában történtek fényében, Magyarország továbbra is fenntartja az illegális migráció feltartóztatásához szükséges jogszabályi környezetet és fizikai határzárat” – tette hozzá Magyar Péter.

A csütörtöki kormányzati tájékoztatón lapunk a témában kérdezte a miniszterelnököt, aki válaszul elmondta, szeretnék visszaszerezni azt az egymilliárd eurót, amelynek elvétele (az Európai Bíróság által hozott ítélet miatt) a mai napig sújtja az országot. Magyar Péter szerint a következő hónapok sorsdöntőek a magyar migrációs megállapodás szempontjából, a maga részéről arra számít, hogy októberben vagy novemberben, még az uniós közös költségvetés elfogadása előtt megállapodás születik az ügyben.

Kapcsolódó
Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. szeptember 3-án.
A következő hónapok sorsdöntőek a magyar migrációs megállapodás szempontjából

Magyar Péter találkozott az Európai Néppárt vezetőjével, Manfred Weberrel.

The post Reagált az Európai Bizottság Magyar Péter kijelentésére: „Konstruktív a viszony a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében” first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hét év után játszott NB I-es meccset a kézicsapat, 22 góllal kikapott

Meghalt az első japán űrhajós, aki az űrutazás minden percét szívből gyűlölte

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.41Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 05:15 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 05:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.87Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 05:15 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 05:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »