Tom Holland: Vannak szar filmjeim, ne nézzétek meg őket

Ha valaki nem szűkölködik jelenleg, ha ütős filmszerepekről van szó, az Tom Holland. Ez viszont azzal is jár, hogy nemcsak a már most hatalmas sikernek örvendő Odüsszeia, de a hamarosan megjelenő Pókember: Vadonatúj nap sajtóturnéján is állnia kell a sarat.

Most azonban a Variety beszámolójából kiderült: ezt cseppet sem bánja. Mivel ő maga is odavan a két produkcióért, ezért nem erőfeszítés promóznia őket – ez azonban nem minden filmjével volt így.

Ha jó a film, jó a sajtó is

Imádom az egészet. Amikor egy olyan film sajtóeseményein veszel részt, amire tényleg büszke vagy, akkor nagyon egyszerű dolgod van. Mert ha megkérdezik, miért kéne megnéznie az embereknek, akkor nem hazudsz, mikor azt mondod, hogy úgy érzed mindenképp látniuk kell. Volt már részem olyan élményben, amikor valaki felteszi ezt a kérdést, és az első ami átsuhan az agyadon, az az, hogy »ne nézzétek meg, mert szar«

– mondta a színész a Dish Podcast július 22-i epizódjában.

Holland nem fedte fel, pontosan melyik filmjére emlékszik vissza ilyen rossz szájízzel, mindenesetre egy olyan nyáron, mint idén, amikor két kasszasiker is kötődik a nevéhez, nem kell átélnie ezt a negatív élményt. Épp az ellenkezője.

Őszintén szólva az egész olyan érzés, mintha egyfajta győzelmi kör lenne. Nagyon élveztem ezt az időszakot. Mindkét filmre rendkívül büszke vagyok

– tette hozzá.

Az Odüsszeiáról írt kritikánk alább olvasható:

Kapcsolódó
Odüsszeia: Mit mondhat még el Christopher Nolan egy háromezer éves történetről?

A rövid válasz: bármit. Homérosz klasszikusát, az Odüsszeiát az Iliásszal együtt immár háromezer éve fáradhatatlanul dolgozzák fel és értelmezik újra, ennek kapcsán kérdeztük Karsai György Klasszika-filológia professzort.

The post Tom Holland: Vannak szar filmjeim, ne nézzétek meg őket first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ájultan találtak egy rollerbalesetes svájcit a Puskás Arénánál

A nap legfontosabb hírei – 2026.07.26.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.73Ft
27 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 22:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 22:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.68Ft
27 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 22:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 22:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »