Újraindult a nyomozás a fideszes Simon Miklós ügyében

Májusban elrendelte a Nyíregyházi Járási Ügyészség a Simon Miklós volt fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető, korábban megszüntetett büntetőeljárás folytatását – írja a Népszava Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész írásbeli kérdésre adott válasza alapján.

A büntetőügyre Barna-Szabó Tímea kérdezett rá, aki egyéniben legyőzte Simont a választáson. Nagy válasza szerint az ügy felderítési szakban van, a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága végzi.

A lap azt írja, Simon Miklós ellen még a 2000-es évek elején indult nyomozás, de miután mentelmi joga volt, nem vonták felelősségre. A gyanú szerint Simon Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy vállalkozóval bozótirtásra, de a munkát közmunkásokkal végeztették el. Az ügy vádlottjait – Nyírmihálydi polgármesterét, egy vállalkozót, Simon beosztottját és a nyírbogáti jegyzőt – elítélték az ügyben.

Simon körzete volt az egyik kiemelt helyszíne A szavazat ára című dokumentumfilmnek, amiben arról beszéltek, hogy Simon felesége, az orvosként is dolgozó nyírbogáti polgármester azzal fenyegette az embereket, hogy ha nem szavaznak a Fideszre, nem írja fel nekik a gyógyszert. A polgármester kinyomozta, kik nyilatkoztak ellene.


Forrás

Érdekességek

„A robbanásra emlékszem” – mondta a férfi, akit félig kiszippantott egy Ryanair-gép törött ablakán a légnyomásváltozás

Halálos beteg férfi 168 millió forintot nyert a lottón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.94Ft
22 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 23:20 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 23:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.5Ft
22 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 23:20 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 23:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »