Helen Zoe Veit amerikai történész a száz évvel ezelőtti gyermekétkezésről és a modernkori válogatósságról szóló, idén megjelent könyvében azt írja, hogy a gyerekkori válogatósság nem veleszületett vagy elkerülhetetlen jelenség, hanem jelentős részben történelmi, kulturális és társadalmi hatások eredménye. A 19. században az amerikai gyerekek ugyanazokat az ételeket ették, mint a felnőttek: keserű zöldségeket, savanyúságokat, belsőségeket, csípős ételeket és sok más, ma „gyerekbarátnak” nem tartott fogást. Az 1930-as évek előtt a válogatós evés nem létezett fogalomként, még kevésbé a gyermekek identitásának részeként. A korábbi generációk alig vették észre az alkalmankénti étel-visszautasításokat, vagy „szeszélyeknek” tekintették azokat, nem a gyermekkor központi részének, ahogyan ma sem tekintjük a gyerekek fogmosás vagy naptej elutasítására tett kísérleteit identitásuk részének. A külön gyerekmenük, a kifejezetten gyerekeknek gyártott ultra feldolgozott ételek és az ezekhez kapcsolódó marketing azt az elképzelést erősítették meg, hogy a gyerekek természetüknél fogva csak néhány egyszerű ízt kedvelnek (a gyerekmenük kötelező sültkumpli–rántottcsirkéje!). Ráadásul akkora könnyen elérhető kínálat sem létezett a szülők számára alternatívákat felkínálni a vacsorát elutasító gyereknek (az 1960-as évek közepére egy átlagos amerikai szupermarket vásárlója több mint hétezer árucikk közül választhatott, ez több mint kétszerese volt annak, ami húsz évvel korábban volt elérhető, és tízszerese egy 1920-as élelmiszerbolt kínálatának).

Anélkül, hogy belecsúsznánk a “régen minden jobb volt” sopánkodásba, arról beszélgetünk, hogyan változott a gyerekek étkezéséhez való viszonyunk, mit tekintünk normálisnak vagy éppen egészségesnek, és hogyan segíthet nekünk a történeti szempont, hogy a jelenben kialakítsuk a saját családi étkezési normáinkat. Nem szeretnénk a válogatós gyerekek szüleit sem hibáztatni, sem a valóban létező szenzoros érzékenységet eltagadni, ehelyett a mai részben azt szeretnénk végiggondolni, hogyan lehet a családi asztal körüli csatározásokat és örömtelivé és élménytelivé tenni az étkezést.

Vendégünk Dénes Dóra, funkcionális táplálkozási tanácsadó, természetgyógyász, az Édespofa blog írója és a Nincs olyan, hogy rossz evő könyv szerzője, aki könyvében a válogatósság a biológiai, fejlődési, érzékszervi és kapcsolati tényezők együttesére is kitér és abban igyekszik támpontokat adni hogyan tud egy család támogató módon reagálni rá a mindennapokban.

Az Umami a 444.hu kéthetente jelentkező gasztronómiai podcastja. Az első adásban két Z generációs szakács, Pohner Ádám és Hetey Márton, a második adásban Makai Edina volt a vendégünk.

Az új epizód tartalmából:

• 00:00 Intro
• 01:30 Veit könyve a gyerekek száz évvel ezelőtti étkezési szokásairól.
• 09:00 Tényleg mást kell ennie a gyereknek, mint a felnőttek? Mennyire mást?
• 18:00 Élménytelenné vált az evés a családokban. Túl sok inger, túl sok képernyő, kevés mozgás.
• 28:40 Ultrafeldolgozott gyerekételek. Minden tele cukorral. Nem tud megéhezni a gyerek a nasitól. Ráírják, hogy bio, hogy száz százallék gyümölcs, de csak kárt csinálsz vele. Health washing.
• 32:00 Azt gondolod, hogy egészségeset adsz a gyereknek, pedig…
• 33:00 Nagyszülők, rokonok, vendégség. 27 féle színes cukor az asztalon. Nagy az ellenszél.
• 37:50 A megosztott felelősség modellje. Nemcsak a szülő a felelős, a gyerek is. A piac, mint minőségi program.

Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre!

Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson!

Forrás