1500 éves, kísérteties leletre bukkantak Japánban

Kísértetszerű, mégis ember alakú leletet fedeztek fel régészek egy ötödik századi japán temetkezési halomnál. Az agyagfigura a szakértők szerint egy női sámánt ábrázol, aki egy sírt őrizhetett – írja a Live Science.

A japán Gunma prefektúra kormányának közleménye szerint a leletet a Tokiótól északnyugatra fekvő Nishikaminomiya régészeti lelőhelyen tárták fel. A helyszínen a régészek közel egy tucatnyi, ötödik és hatodik századból származó, kofun néven ismert temetkezési halmot találtak. A japán történelemnek ebben az időszakában, amely nagyjából Kr. u. 300-tól 710-ig tartott, hengeres agyagszobrokat, úgynevezett haniwákat tettek a sírokhoz, mivel úgy gondolták, hogy azokban van az elhunytak lelke.

Az újonnan feltárt haniwa körülbelül 40 centiméter magas; de csak a feje és a törzse maradt meg, tehát eredetileg sokkal nagyobb lehetett.

A szobrocskát egy hatalmas, körülbelül 45 méter átmérőjű temetkezési halom körüli vizesárokban fedezték fel. A szakértők úgy vélik, hogy a haniwa egy miko néven ismert női sámánt jelképez. Ezek a papnők hidat képeznek az emberi és a spirituális világ között a sintó vallásban. A Kofun-korszakban a miko fontos temetési szertartásokat végzett és spirituális útmutatást nyújtott.

A haniwa szobrocska hagyományos japán kontyfrizurával rendelkezik, mindkét csuklóján karkötő található, piros övet visel, ujjait pedig gondosan megformálták, akárcsak az orrát. Bal kezében egy rúd alakú rituális eszközt tart. „Ezek a részletek arra utalnak, hogy jelentős gondossággal készítették el az alakot, még azokon a részeken is, amelyek távolról nem láthatók” – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Hatalmas fáraószobrot találtak Kairó külvárosában

A kutatók szerint a szobor II. „Nagy” Ramszeszhez tartozott.

The post 1500 éves, kísérteties leletre bukkantak Japánban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Razziát indít a rendőrség a motorosok között

Legendás Antonelli, a bambino-világbajnok – a világ a Forma–1 legfiatalabb világbajnokának lábai előtt hever

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.67Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 12:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 12:40 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.17Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 12:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 12:40 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »