Kistelepülések, „kiskirályok” és a szemléletváltás politikája

Magyarországon a politikai „rend” tartósságát szerintem ma kevésbé a parlament, sokkal inkább a kistelepülések mindennapi függőségi rendszerei adják. Gondolom ezt még akkor is, ha világos, hogy a parlament a kétharmados többség garanciája mellett gyakorlatilag mindenben szabad kezet biztosít a kormány, azaz a hatalom számára. Ez az állapot csak tényleges változás útján rendeződhet. 

Amikor egy kistelepülésen a polgármester –vagy a hozzá közel álló kör– a központi forrásokból lélegezve, a szociális tűzifa, a közmunka, a szociális támogatások révén a „jóindulat” kapuőre, akkor a választói akarat, a szavazat lehet „megvett”, de inkább előre lekötött – gyakran nem kényszerből, hanem teljesen racionális óvatosságból. Hiszen nemcsak a helyi kiskirály regnál, hanem az a gondolat is, hogy „rossz most, de ha változik, még rosszabb is lehet.” Ennek megtöréséhez új helyi intézmények és eljárási garanciák kellenek, és talán új pártlogók is.

A közösség sokszor gyenge védekezőképessége és az erős helyi függések sok helyzetben táptalaj. A korrupcióérzékelés láthatóan a mélypont közelében van. A Transparency International idén megjelent,  2024-es indexe Magyarországot a 100-as skálán 41 pontra értékelte, ezzel az EU utolsó harmadában állunk. Ez nem bizonyít egyedi falusi visszaéléseket, de jelzi, hogy olyan intézményi közegben élünk, ahol a mindennapi klientelizmus – “szívességért lojalitás” – könnyen megtapad. Ezt táplálja a központtól függő finanszírozás is. Friss összehasonlító kutatások  is felismerik azt a mintát, amikor a központi források elérésének “feltételei” a politikai lojalitást is követik. A polgármesterek, választott vagy kinevezett vezetők ilyenkor közvetítő kapuőrökké válnak.

A kistelepülési klientelizmus nem látványos, de nagyon hatékony. Gyakorlatilag a „Kiskirályok” és a csendes korrupció mechanikája, amit három hétköznapi csatorna minden bizonnyal támogat: 

Leginkább a  közmunka mint kapuőr-eszköz. A nemzetközi és magyar esettanulmányok szerint, ha a munkához jutás helyi mérlegeléstől függ, könnyen válik politikai befolyás eszközévé. A közmunkához való hozzáférés alapvető feltételei (kit hívnak be, kinek hosszabbítják meg) elegendő üzenet a lojalitás fenntartásához. Természetesen nem kizárólag magyarországi jelenségről van szó. Ebben a kérdésben a változás szükségességének belátása és a trend megfékezése lehet a főbb feladat. A Columbia University évekkel korábbi kutatása kifejezetten a közfoglalkoztatás-függő háztartások esetét vizsgálva hívja fel a figyelmet a negatív ösztönzők (fenyegetett megvonás) hatásaira. 

A természetbeni juttatások eszközzé válhatnak. 
A jogszabályokban és helyi rendeletekben immár jól szabályzottak a szociális juttatások jogosultsági feltételei. Mégis a helyi mérlegelés tere sok helyen még ma is tág, pedig a települési rendeletek gyakran rögzítik az éves keretet és a kiosztás módját. Azonban a valós szűkösség felerősíti a „jóindulat-járadék” és a kiskapuk értékét. 

Az informális „jóindulat” a  kisebb településeken,  a hivatalhoz kötődő apró szívességek (önkormányzati alkalmi munka, segélyek, pályázati infók) gyakran fontosabbak bármely nagy ígéretnél. Nem kell kimondani semmit: mindenki tudja, hogy kitől függ. Ez a jelenség felfelé is igaz. A polgármesterek is kiszolgáltatottak lehetnek a kormánypárti országgyűlési képviselők, és más „ispánok” felé. A lojalitásnak ez néha kényszerű dimenziója.

A Qubit egyik idei beszélgetése pontosan ezt a szerkezetet boncolgatja  a „NER túlélése a kistelepülési erős embereken áll vagy bukik” című podcastban.

Sajnos a  „rossz most, de a változás kockázatosabb” választói számítás nem irracionális. Ha a választó attól tart, hogy ellenzéki vezetés alatt bezárulnak a központi pénzcsapok, miközben a megélhetés egy része közmunkához, önkormányzati döntéshez kötött, a kockázatkerülés a racionális döntésnek tűnik. Ez a fenyegetés-alapú mobilizáció logikája.

Tehát a már említett Informális „jóindulat” és annak “ára” függőségi állapotot generál. A rendszernek azonban vannak gyengíthető pillérei.

A támogatási döntések periodikus és települési szintű elemzései megmutathatják, mennyire tér el a központi pénzosztás a konkrét szükségleti mutatóktól. Illetve, hogy az milyen kapcsolatban áll a politikai és hatalmi erők kiszolgálásával. Persze ezt nem az ideológiai dogmákra összpontosító pártok vagy politikai csoportok fogják elsősorban biztosítani. A mindenkori vezető, hatalmi erő érdekeit sérti, a korábbi, évtizedes pártok pedig nem bizonyították e szándékukat vagy képességüket. Ezért is gondolom, hogy az eddigi szereplőktől jól elválasztható új és szervezettebb, szakértői vonalon haladó pártok érvényesülése időszerű és szükséges lehet.

A kistelepüléseken szembetűnő, hogy sokszor előre meghatározott, előre kiosztott pályázati célok valósulnak meg. Nemegyszer helyben szükségtelen, sőt, néha a helyi igényektől jelentősen eltérő projektek emésztik fel a  forrásokat. Ilyenek például a pár száz fős falvakban, vagy azok határában megvalósult tájelemek rekonstrukciója címén két pad és pár facsemete telepítése. Az Ikonikus pazarlás jó példája volt, amikor Bodrogkeresztúron 40 millió forint uniós pénzből 40 centiméter magas ‘kilátó’ készült – ezek a példák olyan fejlesztések, amik semmilyen valós közösségi igényt nem elégítenek ki, de a forrásokat elvonják. Itt most szándékosan nem térünk ki a “mutyis” és korrupciós háttérre. 

Sokat segíthetne, ha a helyi beruházások és fejlesztések kiválasztását részben a lakossági akarat és igény valós feltárásával –például tényleges közmeghallgatások eszközével — , majd validálással jelölnék ki. Erre ma is van törvényi lehetőség. A megvalósítás csak a helyi vezetés képességének és szándékának függvénye. 

Általános félelem, hogy „a központ majd bezárja a pénzcsapokat”. Pedig minél nyitottabb a támogatási döntések indokolása és településenkénti mintázata, annál nehezebb politikai preferencia mentén diszkriminálni – és annál könnyebb jogorvoslatot kérni. 

Persze mindezt pár év alatt nem lehet felszámolni. Valóban, de az eljárási garanciák gyorsan csökkentik a kitettség érzetét – és a fenyegetés erejét. A nemzetközi bizonyítékok szerint ott virágzik a fenyegetés-alapú klientelizmus, ahol gyenge a büntetés valószínűsége és nincsenek világos szabályok és ellenőrzési akarat.

Időszerű a kérdés, hogy szükséges-e „új szereplő” a mai hazai politikai térben? 

Szerintem igen – de nemcsak új logókra, hanem új infrastruktúrákra és jövőbe tekintő gondolkodásra is igény van.  Az „új pártok” önmagukban rövid távon még biztosan nem törik fel a mechanizmust, ha ugyanabba a forrás-architektúrába lépnek be. A jelenlegi politikai képletben bizonyosra vélem, hogy szükség van olyan új szereplőkre, akik képessé válhatnak helyi (vagy térségi) szinten is eljárási garanciát és védőhálót hozni a rendszerbe, és nem pusztán kifelé sugárzott üzenetet közvetítenek. Így az országos átrendeződés és társadalmi szemléletváltás alapkövevit tehetik le.

Az elkerülhetetlen szemléletváltás

A kistelepülési politika ma rendszert tart – mert a lojalitás napi mikrodöntéseken folyik –, de rendszert is válthat, ha a függőségi pontokat intézményesen bontjuk meg. Ehhez új szereplő kell? Igen. Csak nem csupán új szlogen, hanem új védőháló. Benne depolitizált szociális minimum, kontrollált közmunka-szabályok, nyitott pénzmozgások, kompenzált részvétel és településközi szakmai infrastruktúra. Attól a pillanattól, hogy az elérhető szociális támogatás, a település fejlesztése, a helyi közérdek megszabadul a valós vagy vélt “szívességi” befolyástól, a „rossz most, de lehet rosszabb is” logikája elveszti erejét. És onnantól a kistelepülési politika nem a rendszer pántja, hanem a zsanérja, fordulópontja lehet. A kistelepülések nem a rendszer mellékutcái, hanem főutak. Talán éppen itt dőlhet el, mennyire tisztességes és mennyire ellenálló a magyar demokrácia a mindennapi élet szintjén.

— Jámbor Péter- vélemény

Borítókép: Tolnamegyei Hírek