Etikai eljárás indul Orbán János Dénes ellen, inkább Pécsen sem mutatják be a darabját, miután fény derült a több száz milliós szerződéseire

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) etikai eljárást indít a nagy közpénzköltő, Orbán János Dénes ellen, miután Orbán, a NER irodalompolitikájának befolyásos vezére annak ellenére sem mond le MMA-s tagságáról, hogy korábban ezt helyezte kilátásba a sajtóban.

Turi Attila MMA-elnök ezért hétfőn a hivatalába kérette Orbán János Dénest „a – más szervezetek kifizetéseivel összefüggésben – a nyilvánosság számára is ismertté vált történések tisztázására”. Nem világos, hogy ezen Orbán megjelent-e, de másnap Turi kezdeményezte az MMA Etikai Bizottságának eljárását is.

Mint kiderült, Orbán János Dénes operettlibrettóinak felhasználási jogait több száz millió forintért vásárolta meg az ő szakmai vezetése alatt álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) – az eddigi adatok szerint az Operettszínház 90, a KMTG pedig 422 milliót fizetett Orbánnak, jellemzően évekre előre megkapta a jogdíjakat.

Az ügy miatt nemcsak az Operettszínházban van felháborodás. A Pécsi Nemzeti Színház szerdán jelentette be, hogy inkább ők is lemondanak a következő évadra tervezett A Mester és Margarita ősbemutatójáról, amit szintén Orbán adaptált volna színpadra. Mint közleményükben írják, „Orbán János Dénes író és a Pécsi Nemzeti Színház vezetősége a közelmúlt eseményeire való tekintettel úgy döntöttek, hogy az új színpadi mű nem készül el, annak bemutatójára nem kerül sor”, és ezt azzal indokolják, hogy az Orbán János Dénes személyét érintő közéleti események és az azt övező sajtóvisszhang nem kívánatos módon terelné el a figyelmet magáról az alkotásról és a készülő előadásról.

„Álláspontunk szerint sem a társulatnak, sem a közönségnek nem érdeke, hogy egy új produkciót olyan körülmények között mutassunk be, amikor a művészi teljesítmény helyett a közéleti viták kerülnének a figyelem középpontjába” – áll a színház közleményében. Arról nem írnak, hogy Orbán János Dénes mennyit kapott volna A Mester és Margarita átdolgozásáért, és hogy történt-e már valamilyen kifizetés a részére.


Forrás

Érdekességek

It's Giuliani (extra) time

Újabb fideszes gyanúsított és letartóztatás az NKA-ügyben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.95Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 09:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 09:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.86Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 09:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 09:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »