Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál

Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. A balatoni vízirendészet öt rendőrőrsön több mint huszonöt szolgálati hajóegységgel, négy vízimentő egyesülettel közösen vigyázza az ország legnagyobb – 145 kijelölt fürdőhellyel és 235 kilométer hosszú parti sávval rendelkező – 600 négyzetkilométeres területét. Felhívták a figyelmet arra, hogy

a vízbefulladásos esetek legnagyobb része bizonyos „aranyszabályok” betartásával megelőzhető,

így a fürdőzések előtt érdemes tájékozódni arról, hol milyen mély a víz, vannak-e esetlegesen a mederben hirtelen leszakadások, lyukak, áramlások vagy sodrás. Kerülni kell az extrém melegben a fürdőzést, míg a vészhelyzetek kezelése érdekében az alkoholfogyasztást, továbbá nem tanácsos egyedül a parttól távol kerülni. Az úszni nem tudóknak azt tanácsolják, hogy mentőmellény nélkül ne menjenek természetes vizekbe, míg a gyengén úszók csak a nagyon sekély vízben fürödjenek, az új eszközökkel vízre kelők pedig maradjanak a part közelében.

A szél által elsodort felfújható matracokkal, egyéb eszközökkel, vízibiciklivel közlekedők számára a rendőrség azt javasolja, maradjanak ezek mellett a mentésig. A viharjelzések szabályai kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy elsőfokú viharjelzésnél – percenként 45 sárga fényjelzés esetén – a parttól 500 méterre lehet csak eltávolodni. A másodfokú viharjelzésnél – amikor percenként 90 sárga fényjelzés látható – pedig tilos a tóba menni.

The post Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A kazah elnök azt javasolta Putyinnak, hogy fagyassza be az ukrajnai háborút

Vitézy Dávid: Drámai válsághelyzetet örököltünk Lázár Jánostól, 290 volánbusz áll alkatrészhiány miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.13Ft
25 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 21:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 21:30 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.51Ft
25 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Jul 2026 21:40 UTC
Latest change: 25 Jul 2026 21:30 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »