Márki-Zay Péter, Iványi Gábor és az ukrán elnöki hivatal vezetője is részt vett a kijevi Nagy Imre-szobor avatásán

Nagy Imre-mellszobrot avattak Kijevben. Az eseményen részt vett Kirilo Budanov, az Ukrán Elnöki Hivatal vezetője, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkésze is.

A szoboravatásról a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok által 2025 májusában az ukrán titkosszolgálat illegális tisztjeként azonosított, majd Magyarországról kiutasított Tseber Roland posztolt. A bejegyzés szerint Szent-Iványi István, a Horn-kormány SZDSZ-es külügyi államtitkára és Haraszti Miklós volt SZDSZ-es parlamenti képviselő is részt vett az avatáson.

Tseber köszönetet mondott Vitalij Klicskónak, Kijev főpolgármesterének is, és azt írta, hogy legközelebb egy nagyszabású bronz mellszobrot állítanak fel Budapesten Vaszil Sztusz ukrán költő tiszteletére. Azt írta:

„Nagy Imre — Kijevben. Vaszil Sztusz — Budapesten. Két kiemelkedő történelmi személyiség. Két nehéz emberi sors. Két ember, akik szembeszálltak a totalitárius rendszerrel, és soha nem árulták el lelkiismeretüket vagy meggyőződésüket.”

Nagy Imre budapesti szobrát 1996-ban állították fel az Országház melletti Vértanúk terén. A szobrot azonban 2018-ban, az éj leple alatt lebontották, majd áthelyezték a Jászai Mari térre. A hivatalos indoklás szerint azért, mert kellett a hely a Nemzeti Mártírók Emlékművének.


Forrás

Érdekességek

Why Dems’ late House reaches don’t usually pan out

Az M0-son és az M7-esen is burkolatot javítanak hétfőtől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.63Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 11:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.29Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 11:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »