NVVH: a Seszták Miklós házában talált páncélszekrényeket nem magánszemélyeknek gyártják

„A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák”

– közölte hétfőn a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).

A közlemény szerint az elmúlt napokban a Seszták Miklós letartóztatásáról szóló bírósági tájékoztatást követően találgatások jelentek meg a nyilvánosságban arról, hogy mit találhattak az NVVH nyomozói a letartóztatott országgyűlési képviselő kisvárdai házában az október közepén tartott házkutatás során. A „közvélemény tájékoztatása, illetve a további találgatások elkerülése érdekében” az NVVH azt közölte, hogy a biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobában két nagy méretű Wertheim DWS1901 10 RE típusú, darabonként 1660 kilogramm önsúlyú, tipikusan nem otthoni használatra készült páncélszekrényt találtak. A közlemény szerint ezt a típusú biztonsági páncélszekrényt jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.

Egy nappal azután, hogy meghosszabbították Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt fejlesztési miniszter letartóztatását, a bíróság közölte, hogy Seszták elrejtett valahol 9 milliárd forintot, azonban a házában már csak üres páncélszekrényeket találtak. Ahogy a napokban a 444 is megírta, Sesztáknak mint parlamenti képviselőnek minden évben kötelező volt vagyonnyilatkozatot készíteni, arról azonban, hogy lett volna 9 milliárdja, nem vallott.

Amikor szeptember 28-án megvonták Seszták mentelmi jogát, Czakó Czirbus Pál, a mentelmi bizottság tagja a rendelkezésére álló öt percben nem tudta végigsorolni, mi mindennel hozták összefüggésbe a volt minisztert. Az előterjesztése alapján azonban össze tudtuk szedni, hogy mindent összeadva 12,6 milliárd forint értékű kenőpénz zsebre rakásával gyanúsítják.

A politikus cselekménye a KNYF szerint hétrendbeli vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének és hatrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének megállapítására látszik alkalmasnak. Sesztákot szeptember 28-án őrizetbe vették, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája szeptember 30-án elrendelte a letartóztatását.


Forrás

Érdekességek

'A wave can hide a lot of weaknesses': Dems question if they'll learn anything

Duplán vontak le pénzt vásárlásoknál egyes OTP-s ügyfeleknél

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.5Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 02:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 02:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.09Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 02:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 02:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »