Új jégkorszak kibontakozásának vetett véget az ember által okozott globális felmelegedés

Kétezer évvel ezelőtt beindult a jégkorszak, aztán a globális felmelegedés megállította – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a legutóbbi eljegesedés során Észak-Amerika jelentős részét beborító jégtakaró utolsó maradványa, a Barnes-jégsapka kétezer éve újra növekedni kezdett.

„Kétezer éve megkezdődött az eljegesedés, amit az ipari forradalom és az azt kísérő üvegházgázszint-emelkedés megállított” – írta kérdésünkre Nicolás Young, a Columbia Egyetem geokémikusa, aki a Science folyóiratban október 22-én közölt kutatást vezette. A kutatók az eljegesedés kezdetét a jégtakaró újbóli növekedésének megindulásához kötik. Ezt két kormeghatározási módszer eredményeire alapozzák, amikkel azt vizsgálták, hogy miként változott a kanadai sarkvidék hatalmas Baffin-szigetén található jégsapka mérete az elmúlt néhány ezer évben.

20-25 ezer évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedési maximum során a Laurentide-jégtakaró a fél észak-amerikai kontinenst lefedte: Manhattant 600 méter vastag jég borította, és jég alatt volt Chicago, valamint Toronto is. A Laurentide-jégtakaró ekkor közel 80 méternyi tengerszintnek megfelelő vizet tárolt, többet, mint amennyit ma az antarktiszi jégtakaró. Az eljegesedési maximum után jött a nagy olvadás, és a jégtakaró északkeleti irányban kezdett visszahúzódni, a kanadai sarkvidék felé.

„A Laurentide a viszonyítási pontot adó jégtakaró” – írta Young, amikor azt firtattuk, hogy miért ennek a jégtakarónak a növekedéséhez kötik az eljegesedés kezdetét. Az eljegesedések idején ez a legnagyobb jégtakaró, és a jégtakarók közül ez gyakorolja a legerősebb hatást a Föld éghajlati rendszerére, ahogy kiterjed és összehúzódik a glaciális ciklusok során. A 2,58 millió éve kezdődő és máig tartó negyedidőszaki jégkorszak során a Föld északi és déli sarkvidékét is jégtakarók borítják.

A jégsapka érzékenyen reagál az éghajlat változására


Forrás

Érdekességek

A Föld jégtakarói visszafordíthatatlan károkat szenvedhetnek, ha a globális felmelegedés a mostani léptékkel folytatódik

Bezárták az oroszok által kedvelt szerb bankot, hatalmas pénzmozgások történtek a választás után

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.5Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 02:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 02:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.09Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 02:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 02:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »