24 halott és sok eltűnt egy ukrán faluban: humanitárius segélyre várókat bombáztak le az oroszok egy iskolában

Legalább 24-en meghaltak, további 27 embert pedig egyelőre eltűntként tartanak nyilván, miután hétfőn az orosz légierő lebombázott egy humanitárius segélyosztó központként használt iskolát Ukrajnában.

A támadás Zaporizzsja megyében, a Komisuva­ha nevű faluban történt, ahol a helyben maradt lakosok rendszeresen az iskola egykori épületébe járnak humanitárius segélyért. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az első légicsapást további kilenc nagyerejű bomba követte, az egyik azt az óvóhelyet is eltalálta, ami tele volt emberekkel.

A közzétett videók alapján az épületből alig maradt valami a támadás után.

A falu központját az egyik legnagyobb rombolóerejű orosz bombával, a FAB–3000-zal szórták meg: ezek háromtonnás bombák, közel 1,4 tonna robbanóanyaggal, egyenként is képesek egész épületeket romba dönteni. Az eredetileg szovjet fejlesztésű bombák korszerűsített változatát szárnyakkal és irányítórendszerrel szerelik fel, így az orosz repülőgépek a célponttól több tíz kilométerre is kioldhatják őket.

A helyszínen továbbra is kutatnak az eltűntek után, a mentésben katonák, tűzoltók és más mentőegységek vesznek részt. Azt már bejelentették, hogy a halottak között négy rendőr és két mentős is van, de az eltűntek nagy száma alapján félő, hogy az áldozatok száma még nőni fog.

Zelenszkij szerint az orosz hadvezetésnek tudnia kellett, hogy az iskola épületében minden héten segélyt osztanak. Az ukrán elnök a támadás után arról adott ki közleményt, hogy ez újabb bizonyíték rá, hogy Oroszország valójában egyáltalán nem törekszik a háború enyhítésére, és nem érdekelt a valódi békében.

Komisuvaha a zaporizzsjai frontszakaszon, a frontvonaltól húsz kilométerre fekszik, az oroszok hónapok óta rendszeresen támadják irányított légibombákkal és drónokkal.


Forrás

Érdekességek

„Az emberek ma már nem járnak moziba” – 3 jó film a BIFF-en, és még néhány, amik díjakat is kaptak

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »