Az abortusz évtizedek óta része a magyar reprodukciós rendszernek. A jelenlegi szabályozás alapja az 1992-es magzatvédelmi törvény, amely szerint meghatározott feltételek mellett a terhesség a tizenkettedik hétig megszakítható, többek között a nő súlyos válsághelyzete esetén is. A hozzáféréshez ugyanakkor tanácsadás és várakozási idő kapcsolódik, 2022 óta pedig a „szívhangrendeletként” ismert előírás alapján az orvosi leletnek azt is rögzítenie kell, hogy az egészségügyi szolgáltató a nő számára egyértelműen azonosítható módon bemutatta a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt. (Lásd erről Sipos Alexandra és Szalma Ivett 2023-as, a Metszetek című folyóiratban megjelent tanulmányát.)

Egy 2024-ben, 1506 fős országos reprezentatív mintán készült felmérés azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az abortusz társadalmi megítélése nem írható le egyetlen számmal. Ha általánosságban azt kérdezzük, hogy engedélyezhető legyen-e az abortusz pusztán a nő kérésére, a magyar felnőttek 44,8 százaléka ért egyet.

A szabályozás esetleges megváltoztatásáról már egészen más kép rajzolódik ki. Míg a teljes súlyozott mintában 41 százalék azt mondja, hogy nem ismeri eléggé az abortusz szabályozását ahhoz, hogy állást foglaljon róla, 29,5 százalék szigorítaná, 11 százalék enyhítené a jelenlegi szabályozást, 18,3 százalék szerint pedig megfelelő a mostani rendszer.

Absztrakt jog helyett konkrét élethelyzetek

A kép akkor változik meg igazán, amikor nem általában az abortuszról, hanem egy-egy konkrét élethelyzetről kérdezzük az embereket.

A terhességmegszakítás elfogadásának becsült valószínűsége 93 százalék, ha a terhesség vagy a szülés súlyosan veszélyezteti a nő egészségét. Súlyos magzati károsodás esetén 92 százalék, nemi erőszakból származó terhességnél pedig 90 százalék körüli az elfogadottság. Még a kevésbé szélsőséges élethelyzetekben is többségi támogatást látunk: egy 17 éves diáknál 78, egy komoly anyagi nehézségekkel küzdő fiatal roma pár esetében 76, egy háromgyermekes, 42 éves nőnél pedig 74 százalék körüli a becsült elfogadottság. A legalacsonyabb értékek is 68–67 százalék körüliek abban az esetben, ha azt kérdezzük, mit gondolnak arról, ha egy olyan fiatal pár választja az abortuszt, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak gyermekvállalást, vagy egy 25 éves nőt, akit elhagyott a partnere.

Vagyis ugyanaz a válaszadó, aki nem feltétlenül támogatja az abortuszhoz való általános, korlátozás nélküli jogot, egy konkrét élethelyzetben már elfogadhatónak tarthatja a terhesség megszakítását. Ez arra utal, hogy Magyarországon az abortusz velünk élő jog és gyakorlat, amit a társadalom jelentős része nem absztrakt ideológiai kérdésként, hanem élethelyzetekhez kötve ítél meg.

Ki dönthet arról, hogy elvégez-e egy abortuszt?

A kutatás az orvosok lelkiismereti döntéséről is kérdezte a válaszadókat. Azzal a kérdéssel, hogy az orvosok szabadon megtagadhassák-e az abortusz elvégzését, a válaszadók 31,5 százaléka egyáltalán nem értett egyet. 43,5 százalékuk csak bizonyos feltételek mellett fogadná el ezt, míg 25 százalékuk minden esetben elfogadná, hogy az orvosok visszautasíthassák ezt a lehetőséget.

Ez is jól mutatja, hogy az abortusz társadalmi megítélésekor nem pusztán a magzatról vagy a nő döntési jogáról van szó: az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és az orvosok autonómiája szintén része lehet a konfliktusnak.

Az abortusz következményeiről is megoszlanak a vélemények

A válaszadók jelentős része hosszabb távú egészségügyi következményeket is társít az abortuszhoz. Az érvényes válaszok 42,1 százaléka szerint az első trimeszterben végzett abortuszon áteső nő később nagyobb valószínűséggel küzd majd mellrákkal. Még többen gondolták úgy (60 százalék), hogy egy nem tervezett terhesség első három hónapjában végzett abortusz után a nő nehezebben esik majd teherbe a jövőben. A jelenlegi tudományos bizonyítékok ugyanakkor nem támasztják alá ezeket az összefüggéseket: az indukált abortusz nem növeli a mellrák kockázatát, és a szövődménymentes, biztonságosan elvégzett abortusz általában nem rontja a későbbi termékenységet. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az abortusz megítélését nemcsak morális és politikai szempontok, hanem az eljárás következményeiről alkotott elképzelések is formálhatják.

Nem ugyanaz a logika működik, mint a lombikprogramnál

Egy jelenleg is zajló kutatásban Takács Judit kollégámmal azt vizsgáljuk, hogy a népességfogyás miatt aggódók, illetve a bevándorlást elutasítók kevésbé elfogadók-e az abortusszal kapcsolatban.

Az abortuszról szóló vitákban a pro-life álláspont a magzati élet védelmét hangsúlyozza, és az abortusz korlátozását vagy tiltását támogatja. A pro-choice szerint a nőnek joga van eldönteni, hogy folytatja vagy megszakítja a terhességét. Alison Brysk és Rujung Yang 2023-as tanulmánya szerint e két álláspont mellett egy úgynevezett pro-nation dimenzió is azonosítható az abortusz elfogadásnak kérdésében. Ez a szemlélet a gyermekvállalást a nemzeti közösség fennmaradása szempontjából is megítéli. A harminc európai országot vizsgáló kutatásban az erős etnikai alapú nemzeti identitás és a külföldiekkel szembeni bizalmatlanság együtt járt az abortusz erősebb elutasításával.

A népesedési szempontok és a bevándorlás megítélésének szerepét a lombikkezelés elfogadásával kapcsolatban is vizsgáltuk. Pélyi Lóránttal közös, Magyarországon végzett korábbi kutatásunkban azt találtuk, hogy akik a népességfogyás miatt fontosnak tartották a gyermekvállalást, nagyobb valószínűséggel támogatták a heteroszexuális párok lombikkezelését (IVF), miközben kevésbé támogatták, hogy leszbikus nők is hozzáférhessenek ehhez. Hasonló mintázat jelent meg azoknál is, akik kedvezőtlenül ítélték meg, hogy bevándorlással ellensúlyozzák az ország népességfogyását. A gyermekvállalás támogatása tehát ezekben az esetekben azzal is összefüggött, hogy kik szeretnének gyermeket.

Ezek az eredmények indokolttá teszik annak vizsgálatát, hogy a népesedési és bevándorlással kapcsolatos szempontok az abortusz megítélésével is összefüggnek-e. Jelenlegi kutatásunkban azonban sem a népességfogyás miatti aggodalom, sem a bevándorlás megítélése nem mutatott statisztikailag szignifikáns kapcsolatot azzal, hogy valaki támogatja-e a nő kérésére végzett abortuszt. Sokkal meghatározóbb tényezőnek bizonyult a vallásosság: az egyházi tanításokat követő vallásos válaszadók lényegesen kisebb valószínűséggel támogatták mind az IVF-et, mind a nő kérésére végzett abortuszt. Az abortuszt a nők, illetve a 40–59 évesek is nagyobb eséllyel támogatták, mint a férfiak és a 60 év felettiek.

Összefoglalva elmondható, hogy a magyarországi eredmények nem támasztják alá, hogy létezne egyetlen „reprodukciópárti” vagy „reprodukcióellenes” társadalmi attitűd. Sokkal inkább arra mutatnak, hogy szelektíven támogatjuk mások reproduktív autonómiáját: számít, hogy gyermek születését segítő vagy azt megakadályozó döntésről van-e szó, hogy ki hozza meg a döntést, és hogy milyen élethelyzet áll a döntés mögött. Az abortusz társadalmi megítélése esetében pedig teljesen világos, hogy minél közelebb kerülünk az elvont politikai kérdéstől a konkrét emberi helyzetekhez, annál nagyobb az elfogadottság.

A szerző az MTA, HUN-REN TK Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület Kutatócsoport vezetője. További írásai itt olvashatók.

Felhasznált irodalom

• Brysk, A., & Yang, R. (2023). Abortion rights attitudes in Europe: Pro-choice, pro-life, or pro-nation? Social Politics: International Studies in Gender, State & Society, 30(2), 525–555.
• Sipos, A., & Szalma, I. (2023). A reprodukcióra vonatkozó politikák változása Magyarországon 2010 és 2022 között. Metszetek, 12(3), 32–57.
• Szalma, I., & Pélyi, L. (2025). Selective pronatalism and reproductive autonomy: Attitudes toward medically assisted reproduction in Hungary. Social Inclusion, 13, Article 10390.
• Szalma, I., & Takács J. (2027 – megjelenés előtt). Selective Reproductive Autonomy in Hungary: Public Attitudes toward Assisted Reproduction and Abortion. In: Kaufman, G. – Taniguchi, H. (eds.) Gender and Sexual Equality in a Turbulent Era. Edward Elgar.

Forrás