„Végezni fogunk Trumppal” – áll a teheráni óriásplakáton

Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.

Végezni fogunk Trumppal

– olvasható a felirat angolul a plakáton, amelyen az amerikai elnök rács mögött látható lehajtott fejjel.

Kisebb tömeg gyűlt össze a téren délelőtt, az emberek vörös zászlókat lengettek, és bosszút követeltek az ország előző vallási és politikai vezetője, a február végén amerikai-izraeli csapásban megölt Ali Hamenei ajatollah haláláért.

A közel-keleti konfliktus kirobbanása óta szerte Teheránban számos plakát jelent meg, amelyen Trumpot gúnyolták vagy éppen bosszút fogadtak ellene. Az iráni főváros északi részén szabadtéri festménykiállítás is nyílt a témában. Az egyik képen a földön fekvő amerikai elnök véres fejére taposnak, egy másikon Trump arcát egy bomba takarja el, René Magritte belga szürrealista festő Az Ember Fia című alkotását idézve, amelyen egy zöld alma takarja ki egy kalapos férfi arcát. A kiállítás közelében egy börtöncella másolata is látható, amelyben egy színész személyesíti meg a képzeletben bebörtönzött amerikai elnököt. A cella mellett elhelyezett képernyőn az Irán elleni amerikai csapások által okozott károkról készült felvételek láthatók.

Teherán azzal vádolja Trumpot, hogy a háborúban szándékosan civil célpontokat támad, és nőket és gyerekeket gyilkol.

Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta rendszeresen helyeznek el óriásplakátokat és falfestményeket a köztereken azzal a céllal, hogy méltassák az ország szövetségeseit, ünnepeljék a hadsereg nevezetes alakjait, illetve üzenjenek az ellenségnek, elsősorban az Egyesült Államoknak és Izraelnek.

The post „Végezni fogunk Trumppal” – áll a teheráni óriásplakáton first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni

Kínai céggel közösen épített humanoid robotot a Meta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 13:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 13:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 13:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 13:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »