Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját

Pénzmosás gyanújával letartóztatták kedden Belgrádban Jugoslav Nikolicot, a szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját és két társát.
Az intézetvezető és társai a gyanú szerint legalább 650 ezer euró (több mint 237 millió forint) bűncselekményből származó pénz eredetét próbálták eltitkolni.

A belgrádi felső ügyészség közleménye szerint a 71 éves igazgató és két társa 2019 novembere és 2024 novembere között Szerbiában és Montenegróban különböző pénzügyi tranzakciókkal és ingatlanvásárlásokkal próbálta tisztára mosni a pénzt.

Jugoslav Nikolic a gyanú szerint több mint 41,8 millió dinárt (mintegy 130 millió forint), 43 ezer eurót (15,7 millió forint) és csaknem 45 ezer svájci frankot (18 millió forint) fizetett be bankszámláira, amelyek eredetét törvényes jövedelmével nem tudta igazolni. A pénzből Belgrádban, a nyugat-szerbiai Uzicében és Montenegróban vásárolt ingatlanokat.

Az intézet igazgatóját azzal is gyanúsítják, hogy nem jelentette be vagyonának jelentős gyarapodását a korrupcióellenes ügynökségnek, noha erre közfeladatot ellátó tisztségviselőként törvény kötelezte.

A másik két gyanúsított szintén ingatlanvásárlásokkal és vagyonátruházásokkal érintett az ügyben.

A meteorológiai intézet igazgatójának őrizetbe vétele is része annak a letartóztatási hullámnak, amely a Szerb Haladó Párt (SNS) október 25-i választási vereségével kezdődött Szerbiában, és amelynek során több korábbi állami és rendőrségi vezető ellen indult büntetőeljárás.

(MTI)

The post Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Frankfurti zavargások a tüntetés után: kifosztott boltok, 30 őrizetben

Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 11:50 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »