Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben, miután Jichák Hercog államfő szerda este megkezdte a kormányalakításról szóló egyeztetéseket a pártok vezetőivel – írta a helyi média csütörtök reggel az MTI szerint.
Ha Ejzenkot, aki korábban az IDF vezérkari főnöke volt, megkapja a megbízást a köztársasági elnöktől, legfeljebb 42 napja lesz az új kormánykoalíció megalakítására.
Az élőben közvetített egyeztetésen a Vallásos Cionizmus pártjának hat képviselője szerda este Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnököt javasolta kormányfőnek. A Hercoggal folytatott megbeszélésükön elutasították az arab pártokkal való együttműködést, több képviselőjük pedig a Netanjahu-párti tábor bizonyítékokkal alá nem támasztott vádját hangoztatta, miszerint az arab pártok „ellopták” a választást.
A múlt heti izraeli választásokon ugyan Netanjahu Likud pártja gyűjtötte a legtöbb mandátumot, de a politikailag széttöredezett Izraelben a kormányalakításhoz ennél sokkal fontosabb, hogy melyik pártszövetség jut több képviselői helyhez a 120 fős Knesszetben. Utóbbi szempontból a jelek szerint a Netanjahu eltávolítása érdekében összeállt blokk kerekedhet felül, és próbálhat meg először kormánykoalíciót létrehozni.
The post A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét bízhatják meg a kormányalakítással Izraelben first appeared on 24.hu.







