Nem csak Budapest, a vidék is vérzett 1956-ban

1956-ról legtöbbször Budapest jut eszünkbe: a tüntetések, a lyukas zászlók, a Magyar Rádió ostroma és az utcai harcok. A forradalom azonban az egész országot megmozgatta, a vidéki városokban és falvakban is tömegek álltak ki a szabadságért. Az első sortűz október 23-án Debrecenben dördült el, ahol a karhatalom a békésen tüntető tömegre nyitott tüzet, országszerte pedig több mint száz sortűzre került sor. A vidéki eseményeket nem központi forgatókönyv irányította: az egyetemisták hírlánca, a helyi sérelmek, a parasztság elégedetlensége és a nagyvárosok hatása egyaránt formálta őket. A megtorlás a falvakat sem kímélte, Hajdú-Bihar megyében csaknem nyolcszáz embert vontak eljárás alá.

A Csatazaj podcast rendhagyó, közönség előtti, élő felvételére október 22-én, a Debreceni Egyetem és Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) 1956 hetvenedik évfordulójára szervezett programsorozatának részeként került sor. A könyvtár Sziget nevű közösségi terében Püski Leventét, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egyetemi tanárát és Csiszár Imre történész-etnográfust, a HUN-REN Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársát 1956 vidéki és kiemelten a debreceni történéseiről faggattuk. Szó esett a forradalom kitörésének okairól, a parasztság és az egyetemisták szerepéről, a vidéki sortűzekről, a hírek terjedéséről, valamint a helyi forradalmi bizottmányokról és a leverést követő megtorlásról.

Hallgasd alább:

A Csatazaj podcast ezen epizódját élő eseményen rögzítettük, elnézést kérünk a hanghibákért! A beszélgetést Novák Ádám és Mikos Ákos vezették. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Címlapkép: Az 1956. október 26-i sortűz egyik áldozatának temetésén Mosonmagyaróváron (Fortepan / ETH Zürich / Comet Photo AG / Jack Metzger)

Hallgass bele ezekbe is:

További cikkeink az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről:


Forrás

Érdekességek

Mulatós workshoppal, néptánccal és elektronikával zárjuk a Karakter első születésnapját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.88Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 15:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.51Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 15:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »