Újra átnézik, nem volt-e másoknál is hiba az állambiztonsági adatbázisban, de Lezsák téves azonosítása egyedinek tűnik

Informatikai hiba miatt került be tévesen a hálózati személyek közé Lezsák Sándor neve a hétfőn nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatbázisba, noha ő éppenhogy nem megfigyelő, hanem megfigyelt volt – erősítette meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a 444-nek. A súlyos hiba miatt a levéltér elnézést kért a fideszes politikustól is.

Információink szerint egy Excel-adathiba okozhatta a téves információt, amit a levéltár csütörtök reggel kijavított. „A technikai hiba kivizsgálását megkezdtük, és dolgozunk annak elhárításán. Felülvizsgáljuk az adatbázis érintett részét, és megtesszük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő” – írja közleményében a levéltár.

Lezsák Sándor neve komoly meglepetést keltett a Nyitott Akták oldal szerdai indulása után. Bár jó néhány volt és jelenlegi politikus szerepelt a nyilvánosságra hozott beszervezési és hálózati adatbázisban, Lezsák volt az egyetlen olyan országos politikus, akinek az érintettsége korábban, történeti kutatásokból nem derült volna ki.

Lezsák Sándor szerdán határozottan jelezte, hogy valójában ő nem működött együtt az állambiztonsággal, sőt, a lakiteleki találkozó házigazdájaként, a népi irányzat képviselőjeként éppen hogy őt figyelték meg, és valójában megfigyeltként is szerepel az aktákban.

Hogy valami nem stimmelt a Lezsák nevét tartalmazó adattal, utólag abból is látszik, hogy abban az úgynevezett B-dosszié részletben, ami a neve kapcsán megjelent, nem szerepelt az állambiztonság által használt semmilyen kód. Ez kivételes eset, a többi kartonban és nyilvántartási sorban ott vannak a kódok is.

A súlyos hibát másnap reggelre a levéltár is elismerte, bocsánatot kértek, és jelezték, hogy azt azonnal javítják. Ez megtörtént, a cikk írásakor, csütörtök fél tízkor az adatbázisban Lezsák Sándor nevére keresve már nem jelenik meg találat.

Úgy tudjuk, az adatokat összegző Excel-fájl olvasásánál történhetett egy informatikai hiba, ezért jelenhetett meg a valójában megfigyelt Lezsák Sándor neve a hálózati személyek között a mágnesszalagokat tartalmazó adatbázisban.

A hiba általában is kétséget keltett sokakban azzal kapcsolatban, hogy mennyire megbízható a nyilvánosságra hozott adatbázis. Úgy tudjuk, az ÁBTL-nél ezt kivételes, egyedi hibának látják, ami nem fordulhatott elő egyébként nagy számban.

Hogy vannak-e még esetleg más téves azonosítások informatikai hiba miatt, ami miatt valójában az állambiztonsággal együtt nem működők is a hálózati személyek közé kerültek, azt most vizsgálják át még egyszer mind a közel 60 ezer nyilvánosságra került személynél, de erre nem lehet számítani.


Forrás

Érdekességek

Már nem Amerikába tartanak a tankerek, amelyek a Trump–Putyin-alku után indultak oda

Szörnyethalt a buszsofőr, 25 gyerekkel rohant a fának Hirdnél

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.48Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 18:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 18:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.25Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 18:15 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 18:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »