Új környezetvédelmi csúcsszerv jön létre januártól

Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendelet szerint.

Ennek értelmében a főhatóság az élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László irányítása alatt, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv lesz budapesti székhellyel. A szervezet a minisztériumból történő kiválással jön létre, és központi, valamint területi szervekből áll majd. A főhatóság feladatai közé tartozik a környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, géntechnológiai, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, valamint vízügyi és vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatok országos illetékességű ellátása.

A rendelet célja az egységesebb szakmai gyakorlat kialakítása és a környezeti értékek védelmének megerősítése. A szervezet kiemelt feladatot kap az akkumulátorgyártással, az ahhoz kapcsolódó tevékenységekkel és létesítményekkel, valamint az akkumulátorhulladék kezelésével összefüggő környezetvédelmi engedélyezésben és felügyeletben. Ezek az ügyek országos illetékességgel kerülhetnek a főhatóság hatáskörébe, így az akkumulátoripar környezetvédelmi felügyeletéhez kapcsolódó szakmai tudás és hatósági fellépés egy szervezetben összpontosulhat.

A rendelet indokolása szerint az akkumulátorgyártás minőségi és mennyiségi bővülése, valamint az ezzel együtt keletkező akkumulátorhulladék kezelése új környezetvédelmi feladatokat jelent. A főhatóság e területen együttműködik majd az akkumulátoripar felügyeletében érintett más állami szervekkel, köztük a mérésügyi és műszaki biztonsági, az iparbiztonsági, a tűzvédelmi, a piacfelügyeleti és a fogyasztóvédelmi hatóságokkal.

A főhatóság központi szerve mellett területi Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóságok működnek majd, amelyek a jogszabályban meghatározott illetékességi területen látják el feladataikat. A területi szervek környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi és vízvédelmi ügyekben járhatnak el. A rendelet a hatósági jogorvoslati rendszerben is változást hoz. A területi hatóságok döntéseivel szemben, amennyiben a törvény fellebbezést tesz lehetővé, másodfokon a Központi Főhatóság jár el.

A központi szervezet emellett szakmai irányítást is gyakorol, ellenőrzéseket végezhet, és egységes szakmai eljárásrendeket, útmutatókat dolgozhat ki. A szervezeti átalakítás több lépcsőben valósul meg. A főhatóság és a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság 2027. január 1-jén jön létre. A kormányhivatalok egyes, környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, erdészeti, vízügyi és más kapcsolódó feladatokat ellátó szervezeti egységei 2027. július 1-jén olvadnak be a főhatóság szervezetébe. A feladatok átvételével együtt az érintett munkavállalók jogviszonyai, a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyoni jogok, ingó- és ingatlanállomány, valamint eszközök és infrastruktúra is átkerülnek a jogutód szervezethez. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Josh Shapiro aims for a strong finish in a campaign with 2028 implications

Milánóban nyert a Ferencváros

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.43Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 02:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 02:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.07Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 02:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 02:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »