Több ezer őskori ember európai DNS-ének elemzésével igyekeztek kideríteni a Koppenhágai Egyetem és a Leideni Egyetem kutatói, hogyan terjedtek el a germán és a kelta nyelvek Európában – erről két, egyaránt a Nature-ben megjelent tanulmányban számoltak be.

Az indoeurópai nyelvek – köztük az angol, a svéd, az ír, a latin és a görög – közös ősét a ma elfogadott elmélet szerint a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra fekvő sztyeppékről nagyjából ötezer évvel ezelőtt Európába vándorló pásztornépek hozták magukkal. Az azonban máig vita tárgya, hogyan jutottak el ezután az egyes nyelvek a történelemből ismert helyükre. A kutatók most több mint 4500 ősi európai, köztük több mint 700 újonnan szekvenált egyén DNS-ét vizsgálták, és először tudtak konkrét elméleteket tesztelni a germán és a kelta nyelvek őskori terjedéséről.

Eddig úgy gondolták, hogy a germán nyelvek legkorábbi formája a sztyeppei bevándorlók első hullámával, nagyjából 4800 évvel ezelőtt érkezett Skandináviába. A germán nyelvekről szóló tanulmány szerint azonban nagyjából négyezer évvel ezelőtt egy második, szintén sztyeppei eredetű csoport is megjelent Kelet-Skandináviában, valószínűleg a Balti-tenger túlpartjáról. Ez a korábban ismeretlen népesség Skandinávia nagy részén elterjedt, éppen azon a területen, ahol az időszámításunk előtti első évezredben az ősgermán nyelvet beszélhették, és leszármazottaik a későbbi germán nyelvű népek többségében kimutathatók. A kutatók szerint ezért elképzelhető, hogy ők hozták magukkal a germán nyelvek elődjét, nagyjából 800 évvel később, mint ahogy eddig feltételezték.

Az elemzések egy meglepő visszavándorlást is kimutattak: a népvándorlás korában a mai Észak-Németország és Dél-Jütland területéről az angolszászok őseivel közeli rokonságban álló csoportok települtek vissza oda, ahol ma Dánia, illetve és Svédország déli része található – éppen akkor, amikor elkezdett kialakulni a vikingek által beszélt óészaki nyelv. Norvégia területét ez a vándorlás alig érintette, a nyelvi változásokban mégis részt vett, ami a kutatók szerint arra utal, hogy a nyelvek nemcsak vándorlással, hanem a rokon közösségek közötti kulturális kapcsolatokon keresztül is terjedtek.

A kelta nyelvekről szóló tanulmány egy több mint százéves vitához szolgál új adatokkal. A kelta nyelveket a germán nyelvek és a Római Birodalom terjeszkedése előtt Spanyolországtól a Balkánig beszélték, ma viszont már főként csak Írországban, Walesben és Bretagne-ban élnek. Egyes kutatók szerint az Atlanti-óceán partvidékén alakultak ki, és onnan terjedtek kelet felé, mások szerint Közép-Európából származnak, a bronzkori urnamezős, majd a vaskori Hallstatt- és La Tène-kultúrához kötődve.

A genetikai adatok az utóbbit támasztják alá a legerősebben: 3200 és 2800 évvel ezelőtt az urnamezős kultúrához köthető népesség nyugat felé, Franciaországba és Britanniába, majd végül Északkelet-Spanyolországba is terjeszkedett, ami jól illeszkedik a közép-európai eredet elméletéhez. Egy korábbi, nagyjából 3800 évvel ezelőtti, Délnyugat-Európából Britanniába irányuló vándorlás ugyanakkor részben az atlanti eredetet is alátámasztja, vagyis a folyamat összetettebb lehetett.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy az ősi DNS-ből közvetlenül nem derül ki, hogy milyen nyelven beszéltek az egyes emberek, de a népmozgások régészeti és nyelvészeti adatokkal való összevetésével egyre pontosabban lehet tesztelni a nyelvek terjedéséről szóló elméleteket.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás