Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét

Kozármisleny önkormányzata még október 27-én tartott zárt ülést, amelyen Matolcsy György volt jegybankelnök díszpolgári címét is tárgyalták. Az eredményről most számoltak be a város Facebook-oldalán:

„17 évvel ezelőtt, a város akkori önkormányzata valóban Kozármisleny díszpolgára címet adományozott Matolcsy Györgynek. Ám városunk jelenlegi képviselő-testülete már másfél héttel ezelőtt, a legutóbbi, október 27-i ülésén, egyhangúlag úgy határozott, hogy a szóban forgó címet visszavonja.”

Az előterjesztést Pohl Marietta független polgármester jegyezte, az ügyet a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság tárgyalta a Telex szerint.

Mindez azután történt néhány nappal, hogy a hatóságok az MNB-üggyel kapcsolatban őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, Sándor Tamás és Valkó Mihályt, Stofa György és Matolcsy Ádám ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A héten pedig a Fővárosi Törvényszék elutasította Matolcsy György letartóztatása ellen benyújtott fellebbezését, mivel „felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is”.


Forrás

Érdekességek

MTA: Nem a JÉGER okozza az aszályt

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.62Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 04:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.59Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 04:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »