Magyarország senkitől nem kap majd az oroszokénál jobb ajánlatot az orosz külügyminiszter-helyettes szerint

Az európai országok lábon lövik magukat, ha lemondanak az orosz energiahordozókat – jelentette ki Dmitrij Ljubinszkij orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön Bécsben a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azzal kapcsolatban, hogy az európai kormányok – köztük az osztrák és a magyar – az orosz energiahordozók importjának fokozatos, de teljes leállítását tervezik.

Ezek hangzatos nyilatkozatok, de ha valóra váltják őket, akkor még nagyobb válsághelyzet fog kialakulni az érintett országok gazdaságában – hangoztatta a diplomata.

„Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy Magyarország senkitől nem kap majd jobb ajánlatot, mint amelyet az orosz fél kínál”,

tette hozzá. Ljubinszkij hangoztatta, hogy az orosz fél kész komolyan tárgyalóasztalhoz ülni és megvitatni a magyar fél minden felmerülő kérdését. „Nyilvános nyilatkozataik alapján úgy tűnik, hogy vannak ilyenek (kérdések). Ugyanakkor semmit sem tesznek annak érdekében, hogy tisztázzák ezeket” – mondta a helyettes tárcavezető, hozzátéve, hogy normális párbeszéd nélkül – legyen szó az energetikáról, az energiahordozók szállításáról vagy az atomenergia-iparról – lehetetlen kölcsönösen elfogadható megoldásokat találni. (MTI)


Forrás

Érdekességek

A kormány megvonná az MMA-tól a jogot, hogy beleszóljon a kulturális pénzek elosztásába

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.55Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 05:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 05:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.51Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 05:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 05:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »