A GTA VI Magyarországon a legdrágább az egész EU-ban

Egy friss nemzetközi összehasonlítás szerint a magyaroknak arányaiban közel négyszer annyit kell áldozniuk a Grand Theft Auto VI-ra , mint a luxemburgiaknak – írja a GSPlus portál.

A november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI alapváltozata Magyarországon 31 ezer 990, míg az Ultimate Edition már 39 ezer 990 forintba kerül. A magyar előrendelési árak a legmagasabbak az Európai Unióban (EU).

A portfolio.hu szerint az Eurostat 2025-ös kereseti adataival számolva egy magyar vásárlónak a havi nettó átlagkeresete 6,79 százalékát kell elköltenie a játékra. Ezzel Magyarország az első helyen áll, megelőzve Bulgáriát (6,64 százalék) és Romániát (6,47 százalék). A GTA VI-ért Németországban a havi nettó átlagkereset 2,63 százalékát, Ausztriában 2,27 százalékát, Luxemburgban pedig csupán 1,72 százalékát kell kifizetni. A Rockstar Games anyavállalata, a tőzsdén jegyzett Take-Two Interactive által PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolokra piacra dobott játékának amerikai alapára 79,99 dollár, vagyis a magyar vásárlóknak dollárra átszámítva több mint 20 százalékkal kell többet fizetniük érte – írja a gazdasági portál.

A Qubiten napra pontosan két hónappal ezelőtt írtuk meg, hogy a Rockstar Games játékának premierjét a rajongók ünnepnapként (tulajdonképpen nem hivatalos munkaszüneti napként) kezelik. A várakozás nem alaptalan: a GTA-játékok eddig közel 475 millió példányban keltek el világszerte, a GTA V mindössze három nap alatt hozott egymilliárd dolláros bevételt 2013-ban, a 13 év után érkező új rész második előzetesét pedig egyetlen nap alatt csaknem félmilliárdan tekintették meg.

A Wall Street Journal általunk is idézett riportja szerint a játékot messiásként várók példátlan alapossággal készülnek a megjelenésre. Egy 36 éves szoftverfejlesztő édesapa a tervek szerint öt napra zárkózik be a videójátékos „barlangjába”, egy 30 éves amerikai orvosi műszerész egy teljes hetet vett ki szabadságnak, és előre lefőzött ételekkel készül, míg egy brazíliai közalkalmazott 10 nap szabadságot áldoz arra, hogy végigjátssza a becslések szerint több mint 100 órás tartalommal bíró játékot.

A példátlan őrületet egyes szervezetek már a saját javukra fordítják: az amerikai hadsereg georgiai Fort Stewart bázisának 9. műszaki zászlóalja például négynapos kimenőt ajánlott fel azoknak a katonáknak, akik újra szerződnek a sereggel, és a 130 érintettből máris 44-en éltek a lehetőséggel. Miközben a közösségi médiában mémként terjednek a GTA miatti hiányzást igazoló sablonok, a menedzsereknek komoly kieséssel kell számolniuk a termelékenységben.


Forrás

Érdekességek

Egymásra mutogat Trump és a republikánus párt a súlyos választási vereség után

Magyar kutatók új módszerekkel tárták fel a tompalátás agyi hátterét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 17:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 16:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 17:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 16:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »