A kémtelenség vagy képtelenség?

Donald Trump amerikai elnök szép csetepatét rendezett az amerikai bel- és külpolitikában. Magyar Péter a magyar politikai sakktáblán borította a bábukat. Trump egyik „nagy húzása” a Panama-csatorna múltját és jövőjét is megkapirgálta. A hazai politikában szokás politikai kalandornak titulálni mindenkit, aki szerephez próbál jutni, attól függetlenül, hogy az igaz vagy sem. Az nem vitás, látunk ilyeneket. Sikereseket és feltörekvőket és bukottakat, de akár a már kiégettek között is szemezgethetünk. Az azonban nem mindegy, hogy valaki politikai pályafutása előtt előbb milliárdos lett, mint például Trump vagy a néhai Silvio Berlusconi, vagy politikusként vált milliárdossá.

A napokban itthonra is jutott pár, sokak szerint botrányosnak vélt érdekesség. Olyanok mint az új öszödi beszéd, az egyik érintett politikus reakciói, ukrán kémbotrány, Orbán vélt vagy valós boszniai háborúsdija, vagy éppen a Magyarországon lelőtt ukrán drón. Utóbbival nem igazán volt tele a hazai sajtó. Sulyok Tamás, Köztársasági Elnök nem izgulta túl az eseményeket és kellő fajsúllyal elintézett mindent egy frappáns borozgatással.

Az események szereplői között vannak bőven olyanok, akikre a bevezetőmben utaltam és olyanok is, akik a 2010-es években, Közép-Amerikában eltöltött időszakomban megismert emberekre, eseményekre és helyszínekre emlékeztetnek. Talán éppen ezért tegnap, a hazai politikai és gazdasági élet formálódása kapcsán valóban olyan érzésem támadt, mintha Magyarország egy banánköztársasággá alakult volna. Nem véletlen, hogy ez jutott eszemben, hiszen a magyarországi korrupció hatásai akkoriban, éppen Panamában találtak rám. Végül a mai magyarország képét megrajzoló történeten ugrott be. A 2001-ben, John Boorman rendezésében, Pierce Brosnan, Geoffrey Rush és Jamie Lee Curtis főszereplésével forgatott amerikai film: A PANAMAI SZABÓ. A történet a londoni katonai hírszerzés irodájából indul és az általam kedvelt közép-amerikai jétszótérről fut be az amerikai valóságba.

Minden politikafalónak kellemes és üdítő hétvégi kikapcsolódás lehet ez a film. – Jó szórakozást.

Akit komolyabb megközelítésben érdekel a kérdés:

95

Érdekességek

Nyílt levél Kocsis Mátéhoz, Gulyás Gergelyhez

Így leszünk olcsó, leárazott vidékiek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.94Ft
02 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.89Ft
02 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek