A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést

Friedrich Kadgien náci volt, úgymond életművét a második világháborúban követte el; egyike azon magas rangú háborús bűnösöknek, akik 1945 után Argentínába menekültek.

Giuseppe Ghislandit nemesebb fából faragták, ő olasz barokk festő volt, 1655 és 1743 között élt Bergamóban, és Fra’ Galgario néven alkotott.

Friedrich Kadgien a náci SS félkatonai szervezetet finanszírozta.

Giuseppe Ghislandi számos remekművet festett, köztük a Hölgy portréja című alkotást.

A kép egyike azon több mint ezer alkotásnak, melyeket Jacques Goudstikker műkereskedő gyűjteményéből loptak el, és magas rangú német tisztviselők osztották el egymás között.

A háború után a holland állam mintegy háromszáz művet visszaszerzett a gyűjteményből, melyek zömét visszaadta Goudstikker örököseinek. De további darabok maradtak fenn szétszórva a világban – köztük a Hölgy portréja.

Friedrich Kadgien már 1978-ban visszaadta lelkét az ördögnek – a festményt viszont nem szolgáltatta vissza, az leányához, Patricia Kadgienhez került, illetve vélhetően maradt egy Mar del Plata-i ház falán, méghozzá egy zöld kanapé felett.

Ma is ott lógna, ha Patricia 2025-ben nem hirdeti meg a neten az ingatlant, vagy ha legalább a fotózás idejére beteszi a spájzba a barokkot.

De nem, ő a Hölgy portréjával (is) promotálta a tengerparti üdülőhelyen álló hajlékot.

Pechjére a holland AD című lap munkatársa elé keveredett a hirdetés, és az illető felismerte a nyolcvan éve eltűntként körözött remekművet.

Eljárás indult, minek nyomán most döntés is született:

  • Patricia Kadgient és urát rejtegetéssel vádolták és házi őrizetbe vették;
  • a bíró elrendelte, hogy a 18. századi festményt vissza kell adni a jogos tulajdonos örökösének, Goudstikker menyének és egyetlen örökösének, Marei von Sahernek;
  • a pár ebbe beleegyezett, s ezenfelül nagylelkűen mintegy 3200 dollárt adományozott Mar del Plata néhány kórházának.

A történetet a Telex találta a Guardianen.

Mi pedig ideillesztjük a hölgy portréját a bíróságról.

Mara Sosti / AFP

The post A náci lánya lopott festménnyel tett fel ingatlanhirdetést first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Több mint ezer embert fertőzött meg a nyugat-nílusi vírus Európában

Huth Gergely a Kossuth téren: Eljön a revans ideje, hamarabb, mint gondolnák!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.16Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 18:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.8Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 18:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »