A NASA űrhajósai egy több mint egyéves szimulált Mars-küldetés után léptek újra a külvilágra

A NASA a 2030-as évekre tervez embert juttatni a Marsra, amely ambiciózus expedícióhoz az űrügynökség négy űrhajóst tréningezett a houstoni Johnson Űrközpontjában az elmúlt egy évben. A legénység 2025. október 19-én költözött be a 158 négyzetméter alapterületű, 3D-nyomtatással készült létesítménybe, ahol a napi feladataik közé tartozott például a szimulált marsi talajban történő növénytermesztés, illetve a Mars és a Föld közötti, valósághű késleltetett kommunikáció fenntartása a NASA földi központjával – írja a Reuters.

„Pokoli év volt – analóg űrhajósokként, saját szabad akaratunkból vállalt fogságban” – mondta a sajtónak Ellen Ellis, a Crew Health and Performance Exploration Analog (CHAPEA) küldetés egészségügyi tisztje szombaton, miután az űrhajósok elhagyták a tesztkabint. Ugyanakkor Ellis szerint az Egyesült Államoknak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy az űrkutatási és űrtechnológiai versenyben fölényben maradhasson a globális versenyben, ugyanis mint mondta „egyre szűkül az az időablak, amelyben megőrizhetjük az USA vezető szerepét az űrkutatásban”.

A NASA jelenleg a bolygó körül keringő űreszközök és a felszínt vizsgáló marsjárók bevetésével kutatja, és már korábban, 2023 és 2024 között is végzett egy, a mostanihoz hasonló, szintén 378 napig tartó szimulált Mars-küldetést. Ezeknek a teszt küldetésének a célja, hogy az űrhajósok megszokják a földi rutintól jelentősen eltérő, bezártsággal és korlátozott erőforrásokkal járó életvitelt, illetve hogy egészségesek maradjanak miközben hatékonyan tudják elvégezni a járuk bízott kutatói feladatokat. A következő két hétben a legénység tagjai beszámolókat tartanak és prezentálják az eredményeiket a NASA kutatóinak.

Kapcsolódó cikkek:


Forrás

Érdekességek

A demokratáknak már nagy terveik vannak arra, mihez kezdenének képviselőházi többségükkel

A Föld jégtakarói visszafordíthatatlan károkat szenvedhetnek, ha a globális felmelegedés a mostani léptékkel folytatódik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.41Ft
03 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 00:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 00:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.5Ft
03 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Nov 2026 00:50 UTC
Latest change: 03 Nov 2026 00:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »