A szerbek állami tiszteletadással temetnék el Ratko Mladićot, Aleksandar Vučić lenácizta az emiatt kiakadó horvátokat

Nem volt elég meghalnia Ratko Mladićnak ahhoz, hogy csillapodjanak a róla szóló viták a Balkánon: a Szerbiában még mindig óriási népszerűségnek örvendő háborús bűnöst a kormány a legmagasabb állami tiszteletadással temetné el. Nenad Vujić szerb igazságügyi miniszter azt mondta, hogy a népirtót megilleti „minden olyan katonai és állami tiszteletadás, amelyre jogosult”. Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy csütörtökön Vujić maga is ott volt a repülőn, ami Belgrádba szállította a tábornok holttestét, Mladić fia és korábbi harcostársai társaságában. Aleksandar Vučić elnök arról beszélt, hogy a temetés részleteiről a család dönt, az állam pedig logisztikai, közlekedési és biztonsági segítséget biztosít. A szerb elnök szerint a biztonsági szolgálatok több tízezer résztvevővel számolnak a temetésen, írta az MTI.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök erre reagálva közölte, hogy Szerbia nem közeledhet az Európai Unióhoz, ha valóban megadja Mladićnak az állami tiszteletadást. Szerinte a szarajevói és srebenicai kegyetlenkedéseiért életfogytiglanra ítélt tábornok halála után rendezett megemlékezések azt mutatják, hogy Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetői nem néztek szembe a délszláv háborúk múltjával.

Hogyan akarnak így Európába jutni? Így biztosan nem

– mondta. Egy háborús bűnökért elítélt személy állami tiszteletben részesítése teljes politikai kudarc és erkölcsileg elfogadhatatlan. Szerinte ilyen körülmények között nem az uniós csatlakozási tárgyalások egyes fejezeteiről kellene beszélni, hanem „vissza kell térni az első osztályba”, vagyis az alapvető európai értékekhez.

Erre a megszólalásra már Vučić is erőset reagált: az államfő azt mondta, 1945 után senki sem gondolta volna, hogy valaki úgy fogja dicsőíteni a nácizmust, ahogyan szerinte Horvátország teszi, és véleménye szerint „ez még 2045-ben is így lesz”. A szerb elnök azt állította, hogy Horvátországban náci köszöntéseket hazafias dalok részeként próbálnak elfogadhatóvá tenni. „Gratulálok a horvátoknak ehhez a patriotizmushoz” – gúnyolódott a szerb elnök.

Olyan komoly hajtóvadászat folyt ellene, hogy még focimeccsre is kényelmesen el tudott menni

Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnoka augusztus 27-én, 84 éves korában halt meg Hágában. A tábornok az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban a boszniai szerb hadsereg vezérkari főnöke volt, aki Szarajevó blokádja és Srebenica elfoglalása során is kegyetlenkedett civilekkel. Itt vállalt oroszlánrészt az első európai népirtásban a második világháború óta, amely során nagyjából 8700 muszlim fiú és férfi kivégzésére adott parancsot.

Ezen bűncselekményei miatt ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre 2017 novemberében a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék. Fellebbezés után az ítéletet 2021-ben helybenhagyták és jogerőre emelkedett. A tábornokot előtte csaknem 16 évi szerbiai bujkálás után, 2011 májusában fogták el a szerb hatóságok, és adták ki a hágai törvényszéknek.

A háborús bűnös azért lehetett képes ilyen hosszú ideig elkerülni a felelősségre vonást, mert sokáig a szerb hatóságok és védelmi erők tagjai is bujtatták: ez éveken keresztül nyílt titok volt. Mladićot rejtőzködése alatt többek között egy belgrádi focimeccs VIP-páholyában is kiszúrták, de brit katonákkal is kötözködött síelés közben – következmények nélkül.

Közben Washingtonban 5 millió dollárról 10 millióra emelték a nyomravezetői díját, az EU pedig az elfogásához kötötte azt, hogy Szerbia tagjelölti státuszt kaphasson. Egy 2011-es felmérés szerint a szerbek 78 százaléka nem lett volna hajlandó felnyomni őt a hatóságoknál, 40 százalékuk pedig egyenesen hősnek tartotta. Végül a szerb hatóságok majdnemhogy véletlenül találtak rá: épp rutinellenőrzést tartottak egy Mladićhoz köthető ingatlannál, amikor arra sétált a tábornok.


Forrás

Érdekességek

Trump arról posztolt, hogy Európával fogja kifizettetni a Biden elnöksége alatt Ukrajnának adott hadianyagot

Halálos beteg férfi 168 millió forintot nyert a lottón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.1Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 23:15 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 23:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.51Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 23:15 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 23:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »