
Donald Trump amerikai elnök arra utalt egy friss posztjában, a saját tulajdonában álló Truth közösségi oldalon, hogy Európával fizettetné ki az elődje, Joe Biden által Ukrajnának ingyenesen adományozott lőszereket és fegyverzetet. Ez komoly hír, de mivel Trumpról van szó, megtippelni sem lehet, hogy csak dührohama volt, amit órákon belül elfelejt vagy a dolognak következményei is lesznek.

A posztja ráadásul az elnök mércéjével mérve is összefüggéstelen, csapongó és nyilvánvaló valótlanság is előfordul benne.
A bejegyzés azzal indul, hogy Trump azt a „hazaáruló söpredéket” szólítja meg, akik nem hajlandók valósághűen beszámolni az iráni háborúról. Azt üzeni nekik, hogy az amerikai hadseregnek „lényegében végtelen mennyiségű” lőszere van, sokkal több, mint amennyit valaha fel tudnának használni ebben és bármely későbbi háborúban
Trump ezzel a valószínűleg a Center for Strategic and International Studies nevű amerikai kutatóintézetre célzott, akik július végén közölték, hogy az adataik szerint az amerikai haderő az iráni háború kezdete óta 1500 Patriot légvédelmi rakétát használt el, így már csak nagyjából 1000 darabos készletük maradt, a HIMARS rakétákból pedig 452-ről jócskán 300 alá apadt a készlet. A Center for Strategic and International Studies egyébként egy patrióta amerikaiak által alapított pártonkívüli intézet a leghíresebb egyetemekről verbuvált kutatókkal.
Trump ezután azzal folytatta, hogy Amerika soha nem látott mennyiségben gyárt hadianyagot, amiből készleteket halmoz fel. (Arra nem tért ki, hogy miért halmoznak fel, ha egyszer pár mondattal korábban azt írta, hogy kimeríthetetlen készleteik vannak, amik elegendők az összes hátralévő háború megvívásához.) Az elnök szerint most még maguknak gyártanak, de nemsokára indulhatnak az eladások a szövetségeseknek.
Ezután következik az EU-ra vonatkozó rész. Azt írja, hogy a Biden-adminisztráció sokkal több hadianyagot ajándékozott Ukrajnának, mint amennyit most Iránban elhasználtak. „Több száz milliárd dollárt adtak Ukrajnának és a NATO-nak, teljesen ingyen, amit Európának kellett volna kifizetnie, ha elkérik az árát. De mi majd elkérjük, ha némi késéssel is!” – fogalmazott Trump. Adalék a több száz milliárd dolláros állításhoz: a Trump-féle Háborúügyi Minisztérium weboldalán olvasható idővonal szövege szerint a Biden-adminisztráció hivatali ideje alatt az USA 66,5 milliárd dollár értékben nyújtott „biztonsági támogatást” Ukrajnának, az orosz invázió időszakára ebből 65,9 milliárd értékű támogatás jutott.







