Maduro a mentelmi jogára hivatkozva kéri az amerikai büntetőeljárás megszüntetését

Nicolás Maduro, Venezuela megbuktatott elnöke a mentelmi jogára hivatkozva kérte az ellene kábítószer-kereskedelem miatt indított amerikai büntetőeljárás megszüntetését. Maduro ügyvédje, Barry Pollack szerdán a New York-i szövetségi bírósághoz benyújtott indítványában azzal érvelt, hogy az államfőket, valamint a hivatalos minőségükben eljáró külföldi tisztségviselőket évszázadok óta abszolút mentelmi jog illeti meg a büntetőjogi eljárásokkal szemben. Az ügyvéd szerint ezért a bíróságnak nincs joghatósága Maduro ügyében, és a vádban szereplő cselekmények is hivatalos feladatai ellátásával összefüggésben történtek – írja szemléjében az MTI.

Maduro, aki január 3-án, az amerikai hadsereg caracasi rajtaütése során került amerikai fogságba, és azóta egy brooklyni szövetségi börtönben tartják fogva, ártatlannak vallotta magát. Ha a bíróság elutasítja az eljárás megszüntetésére irányuló kérelmét, pere 2027. június 1-jén kezdődik.

Maduro mentelmi jogra alapozott érvelésének kevés esélye van a sikerre: az amerikai bíróságok általában a washingtoni kormány álláspontját követik annak megítélésében, kit ismernek el külföldi államfőként. Márpedig az Egyesült Államok 2019 óta nem tekinti Madurót Venezuela törvényes elnökének, miután a 2018-as elnökválasztást elcsaltnak minősítette, és a 2024-es újraválasztását is csalásnak nevezte. Ügyvédje szerint viszont a Maduro legitimitására vonatkozó amerikai álláspont nem releváns az ügyben: azzal érvelt, hogy a panamai Manuel Noriega ügyével ellentétben az amerikai kormányzat nem vitatja, hogy Maduro Venezuela államfője volt, csak azt állítja, hogy 2019 után nem jogszerűen töltötte be ezt a tisztséget.

Az ügyészségnek október 2-ig kell válaszolnia Maduro indítványára, a bíróság pedig november 17-én tart meghallgatást az ügyben.

Mindeközben Donald Trumpék megszerezték a venezuelai olajkincs jó részét. Arról, hogy az amerikai és a venezuelai kleptokráciák haszonélvezőin kívül ez senkinek nem tetszik, ráadásul a terv megvalósíthatóságával is vannak gondok, ebben a cikkben írtunk.


Forrás

Érdekességek

Biztos, ami biztos, a holland jegybank 86 tonna aranyat vitt át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a „geopolitikai bizonytalanságok” miatt

Ghána díszes koporsói élettörténetté teszik a temetéseket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.96Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 22:15 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 22:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.34Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 22:15 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 22:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »