A pappal csalta a férjét

Mondhatnánk, hogy nagy port vert fel Bese Gergő dunavecsei (volt) plébános kettős élete, de ez nem igaz. Valójában a magyar közélet újabb cunamijáról volt szó. Szeretem „lapozgatni” az olasz, spanyol és egyéb külföldi hírportálokat, hiszen nem ritkán tükröt, néha görbe tükröt állít a hazai sajtó narratívája elé. Igy bukkantam rá valahol a morális vadon újabb gyöngyszemére.  

Egy ifjú asszony, csupán három hónapnyi házasság után csalta meg a férjét azzal a plébánossal, aki az esküvőjüket celebrálta.  A kaland persze kiderült, ami nemcsak egy röpke kitekintés maradt a házasságból, hanem  visszafordíthatatlan következményeket is okozott.

Franciaországban történt, pontosan az ország déli partján fekvő Brignoles-ban, ahol sok vitát váltott ki a történet. A 37 éves férj, aki úgy nyilatkozott a Le Parisiennek, hogy  

egy életre szóló  traumát okozott számára, ami történt.

Ezt a traumát, bár mindig kettőn áll a vásár, éppen az a plébános okozta, aki a templomban, az Úr előtt  örökérvényű  kötelékét szentesítette közte és felesége között.

Még a bal alkaromon is van Szűz Máriát ábrázoló tetoválás. 17 éve éltem a feleségemmel. Két gyermeket neveltünk fel együtt, köztük egy közös gyermeket. Három hónapja újra megházasodtam a templomban. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ami történt, megtörténik.

Mondta el a hoppon maradt férj.

A Bfm televízió által megkérdezett helyi lakosok egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaztak meg az ügyben: „Megdöbbentett a történtek, sőt mi több egy férjes nővel” – mondta egy állampolgár; egy másik lakos megengedőbben nyilatkozott. Ő azt válaszolta, hogy nincs annyira lenyűgözve: „2024 van, és a hozzáálláson változtatni kell.”

A plébános —Gerson Peres— az eset után minden egyházi kötelezettségét elhagyta: Gerson atya augusztus 23-án, pénteken elhagyta a brignoles-i plébániát. Beadta a felmondását, amit elfogadtam. Kirívó ellentmondásban élt kötelezettségeivel, különösen a cölibátussal.

Magyarázta a helyi püspök, François Touvet, aki elmondta, hogy csak a Vatikán dönthet arról, hogy az eset után a pap milyen szerepet tölthet be vagy sem az egyház közösségében.

Persze ez a történet szinte semmilyen módon nem kapcsolódik a mi Geri „atyánk”  mérhetetlen züllöttségéhez. Természetesen nem a homoszexualitása volt züllött, az az ő dolga! Szinte csak az övé. Én úgy látom a történeti kapcsolódásban a problémát az a fránya szinte jelenti. Hiszen azt érzem, hogy az agyon hirdetett keresztény értékek között a házastársi hűség ez egyik legerősebb meghatározó. Lehet ezzel vitatkozni, de én így gondolom.

A történtekről a francia és az olasz sajtó további részleteket is megismert.

Érdekességek

A magyar foci sikere segíthet

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

hir8.com

HU EUR/HUF388.94Ft
02 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.89Ft
02 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek