Az űrhajós bejelentette: pukizott egyet

Az űrhajózás története tele van tudományos áttörésekkel, hősi helytállással, ám a több mint ötven év alatt számtalan vicces vagy meghökkentő eseményt is feljegyeztek. Ezekről közölt összeállítást a Múlt-kor.hu, amiből két esetet villantunk fel.

Az amerikai John Young (kiemelt képünkön jobba) féltucatszor járt az űrben, először 1965-ben. Úgy tűnik, nem volt egy feltétlenül szabálykövető ember, illetve amint majd látni fogjuk, humora az űrben sem hagyta el. A Gemini-3 pilótájaként első útján a tiltás ellenére felcsempészett magával egy köménymagos marhahúsos szendvicset, amiből aztán csaknem nagy baj lett. Amikor ugyanis társa, Gus Grissom (a fotón balra) beleharapott, a morzsák szanaszét lebegtek a kabinban: a műszerekbe kerülve komoly problémát okozhattak volna.

Az Apollo-10 küldetés 1969 májusában a holdraszállás főpróbája volt, John Young volt a parancsnoki modul pilótája. Ez volt a nagy lépés előtti utolsó teszt, elrepültek a Holdig, szétválasztották az anyaűrhajót és a holdkompot, leereszkedtek, lényegében holdraszállás volt tényleges Holdat érés nélkül. Ezen a küldetésen történt, hogy egyszer csak Young beleszólt a rádióba, hogy

a fedélzeten „gázképződés” történt, magyarán szellentett egyet.

Magát a hangot a mikrofon nem rögzítette, ám a többi űrhajós reakciójából egyértelmű volt, hogy mi történt, a földi személyzet nevetve reagált.

The post Az űrhajós bejelentette: pukizott egyet first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Mi alapján kampányol a Fidesz a „progresszív Tisza-adóval” és mit mondtak erről a tiszások?

Megszabadul végre a finn légierő a horogkereszttől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF365.82Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 04:45 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 04:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.39Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 04:45 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 04:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »