OTP-TAB-Hirdetmeny

Bezárt a bank, bezárult egy korszak – Tab esete az OTP-vel

Homályos a kép? Talán nem véletlen.


Szeptember 1-jén bezárt az OTP bankfiók Tabon. Ez nem csupán egy üzleti döntés, hanem egy szimbolikus pillanat. Egy térség, amely évtizedek óta a pénzügyi kiszolgálás korlátai mellett él, most még távolabb került az alapvető szolgáltatásoktól. Tab Somogy egyik legfontosabb kisvárosa, a környező aprófalvas térség központja. A járás települései jellemzően néhány száz fős, idős lakosságú falvak, ahonnan a lakók korlátozott közösségi közlekedés mellett Tabra járnak ügyet intézni. Mostantól viszont a legközelebbi OTP fiók Siófokon vagy Tamásiban van – akár 60–70 kilométeres utazással –hiszen vissza is kell jönni.

A bezárás időzítése különösen beszédes:, hiszen ugyanazon a napon indult el az Otthon Start lakáshitel program, amely fix 3%-os kamattal kínál lakásvásárlási lehetőséget fiataloknak. A program egyik célja, hogy vidéken is esélyt teremtsen az otthonhoz jutásra – épp ott, ahol a jövedelmi viszonyok, az ingatlanpiac és a demográfiai trendek ezt a leginkább indokolják. Somogy déli része, így a Tabi járás is, pontosan ilyen terület.

Az Otthon Start hitel nem egy gombnyomásos online ügyintézés Főleg, hogy vannak olyan részletei is, amelyekben a tisztánlátás miatt a személyes ügyintézés többeknek elengedhetetlen lehet. (Erről korábban itt írtunk.) Azonban nemcsak ebben a hitelügyletben, hanem általában a banki ügyleteknél a személyes jelenlétet, többszöri banki konzultációt, dokumentációt és bizalmat igényel. Tabon az OTP volt az a bank, amely a helyiek készpénzes ügyintézésének teret biztosított. A K&H fiók Tabon nem kezel készpénzt, az MBH Bank pedig bár aktív, kevésbé frekventált a helyiek körében, de így az egyetlen pénzintézet maradt Tabon, ahol a készpénzes ügyintézés is lehetséges. Az OTP bezárása tehát nemcsak kényelmetlenség, hanem az otthonteremtés esélyének csökkenése is és a konkurencia (MHB) piacának növelése. Nem lenne meglepő ha többen „átbankolnának„.

TAB-OTP

Az OTP bankfiók ajtaján ma ez olvasható:

„Bankfiókunkat a hatékonyabb ügyfélkiszolgálás érdekében összevonjuk a Siófoki bankfiókunkkal.”

De milyen hatékonyságról beszélünk, ha az ügyfélnek akár 70 kilométert is kell utaznia egy aláírásért?
Érdemi és az ügyfeleket ért hátrányt legalább ellensúlyozó előnyök megfogalmazása nélkül ez nem tűnik másnak, mint arcátlan cinizmusnak, de legalább erős csúsztatásnak.

A térség országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály (FIDESZ) , már júliusban reagált a bezárás hírére. Tájékoztatása szerint az OTP automatája marad, és mobilbanki ügyintézést is ígértek heti néhány alkalommal. Ez valóban kompromisszum – de nem megoldás. A digitális átállás nem lehet ürügy arra, hogy a vidéki lakosság egy részét kizárjuk a pénzügyi rendszer fontos területéről. Sokan még mindig idegenkednek a digitális bankolástól és a digitális adminisztrációtól – különösen az idősebb korosztály, akik számára a személyes ügyintézés biztonságot jelent.

A politikai felelősség kérdése sem kerülhető meg. A képviselő úr kommunikációja ügyes: a rossz hírt jó hírként csomagolja. De a valóság az, hogy a helyi önkormányzat, a képviselő-testület – amely nemrég feloszlatta magát –, és a politikai képviselet sem tudta megakadályozni a fiók bezárását. Ez nem csupán helyi kudarc, hanem országos tanulság: a vidéki Magyarország pénzügyi kiszolgáltatottsága rendszerszintű probléma.

A banki háttér sem mellékes

Az MBH Bank állami alapítású, NER-közeli és Mészáros Lőrinc érdekkörbe tartozik. Az OTP viszont tőzsdei részvénytársaság, alig 0,05%-os állami tulajdonrésszel. A K&H pedig teljesen külföldi kézben van. A tulajdonosi viszonyok tehát politikai befolyásra is utalhatnak, különösen akkor, ha egy állami programhoz – mint az Otthon Start – nem biztosítanak megfelelő helyi infrastruktúrát.

A kérdés nyitva marad. Üzleti racionalitás, politikai nyomás vagy egyszerű erőforráshiány áll az OTP döntése mögött? Egy biztos, a somogyi fiatalok, idősek, családok most nehezebben jutnak pénzügyi szolgáltatáshoz, mint korábban. És ez nemcsak Tab problémája – ez a vidéki Magyarország problémája.

A változás nem jelszó, hanem szükségszerűség. A pénzügyi hozzáférés nem kiváltság, hanem alapjog.

98

Érdekességek

Muszlim Drakula, meleg E. T. és tojás alakú Halálcsillag – a török kalózfilmek csodálatos világa

Szentkirályi Alexandra: Életveszélyes állapotban közlekednek a budapesti buszok + videó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.94Ft
02 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.89Ft
02 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek