A korábbi polgármester egy év hat hónapot kapott – A somogyi mutyi kifejlete
Korábban a hir8.com is beszámolt arról, hogy Tengődön, a somogyi községben a polgármester gyermekeire íratta a volt szovjet laktanya egy részét. A település egy hat önkormányzatot tömörítő közös hivatalhoz tartozik. Az ügy, amely már egy évekkel korábban is meghiúsult próbálkozásként indult, végül 2022-ben újraéledt – előbb egy kalandos földhivatali eljárás, majd büntetőeljárás formájában.
A 2025-os önkormányzati választáson a polgármester ismét elindult, ám az évtizedes regnálást a tengődi választók megszakították, és új polgármestert választottak. Beszédes ugyanakkor, hogy a település korábbi első embere nem vesztette el teljesen a bizalmat és képviselőként továbbra is bekerült a testületbe.
A Siófoki Járásbíróság hosszas huzavona után az év elején első fokon felmentette a vádlottakat. A másodfokú eljárás szeptember 4-én kezdődött Kaposváron. Az ügyészi indítvány olyan, az eljárásban ismert, de talán nem kellően mérlegelt körülményekre hívta fel a figyelmet, ami alapján a Törvényszék azonnali ítélethozatal helyett egy héttel későbbre halasztotta a döntést. Akkor a tárgyalóteremben és azon kívül is érzékelhető volt, hogy ez még a védőket is meglepte.
Végül csütörtökön megszületett az ítélet. A Kaposvári Törvényszék minden vádlottat bűnösnek talált. Az indoklás szerint az ügy részletei egészen 2017 előtti időszakra nyúlnak vissza, és a vádlotti védekezés nem állta meg a helyét. A bíróság szerint a képviselő-testület tagjai nemcsak tudtak arról, hogy korlátozottan forgalomképes ingatlant adnak el a polgármester fiának, hanem erről írásos tájékoztatást is kaptak a korábbi eljárások során.
A Törvényszék arra is rávilágított, hogy az ügy irataiból és a beszerzett bizonyítékok alapján mind a négy vádlott tudatában volt annak, hogy az eredetileg közel húszmilliós üzletben egy ingatlan – pontosabban egy erdő – nulla forint értékkel lett rögzítve.
Érdekesség, hogy a bűncselekmény gyakorlati elkövetésével két képviselőt vádoltak, akik vélhetően felületességük és talán kissé szolgalelkű hozzáállásuk miatt váltak bűnössé. A polgármestert – aki az ügyletből hasznot húzott volna, ha nem bukik le – csak bűnsegédként ítélték el. Ugyanígy ítélték meg a település jegyzőjének szerepét is, noha az ügyész és a bírói tanács elnöke is kiemelte a jegyző tevőleges, tudatos és célirányos szerepét.
A Törvényszék ennek megfelelően szigorúbb büntetést szabott ki a bűnsegédekre: a volt polgármester 1 év 6 hónap, a jegyző 1 év 4 hónap, a két akkori képviselő pedig 1 év börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott.
Fontos részlet, hogy a Törvényszék minden elítélt büntetésének végrehajtását két évre felfüggesztette.
Az ítélet indokolása kitért arra is, hogy a vádlottak büntetlen előélete nem számíthat enyhítő körülménynek, hiszen tettüket a választói bizalommal visszaélve követték el, és a közvagyont károsították meg. — Ismereteink szerint a kár időközben megtérült.
Meglepő módon az ítélethirdetésen csak egy vádlott jelent meg – sem a volt polgármester, sem az akkori jegyző nem volt jelen. Az ügyvédek sem képviselték személyesen védenceiket, így az egyetlen jelenlévő vádlott is gondolkodási időt kért. Az ügyész szintén nem fellebbezett azonnal, hanem három nap gondolkodási időt kért.
Mivel a Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú, felmentő ítéletet, a vádlottaknak lehetőségük van fellebbezni. Egy általunk megkérdezett büntetőjogász szerint ilyen esetben, amikor az ügyész is gondolkodási időt kér, szinte „kötelező” a vádlotti fellebbezés – ellenkező esetben a felmentés esélye minimálisra csökken.
Ugyanakkor a részletes indoklás ismeretében vélhető, hogy az elítéltek talán jobban járnak, ha sem ők, sem az ügyész nem fellebbez – bár ez nem egy összehangolt döntés. Az ítélet tehát egyelőre nem jogerős.
A jegyző – aki a hat települést összefogó közös hivatal vezetője volt – korábban más hatósági és bírósági eljárásban is érintett volt. Bár akkoriban a hatóságok még elnézőbbek lehettek a hivatali apparátus tagjaival. Például egy egészen komoly társadalmi kérdést érintő ügyeben előbb elítélték, majd eljárási hibákra hivatkozva megismételt eljárás (Siófoki Járásbíróság) a cselekmény megvalósítását ugyan elismerte, de a büntetés kiszabását már nem látta indokoltnak. A jegyző később, a legutóbbi önkormányzati választások után közös megegyezéssel távozott hivatalából. Akkori hivatali jelenléte látszólag olyan viharos volt, hogy az utca hírmondója szerint pusztán volt beosztottjai félelme és nyugalomvágya óvta meg attól, hogy távozása előtt újabb botrány robbanjon ki.
A közös hivatali települések több testületi ülésén is szóba került, hogy a volt jegyző mintegy 2 500 000 forinttal gazdagabban távozott a fedélzetről. Az összeget hivatalosan a több mint 110 nap ki nem vett szabadsága megváltásaként kapta – a hat település adóforintjaiból. Szabadságát pedig a gyakorlatban ő maga számolta el.
Korábban mások mellett a Telex is beszámolt egy másik tengődi mutyiról. Még a most nem jogerősen elítélt polgármester és jegyző karnagysága idején történt, hogy „tájelemek rekonstrukciója Tengőd községben” címen 7,99 millió forintnyi uniós forrás (körülbelül 20 ezer euró) ment el. Ez az ügy is nagy port kavart, hiszen a közel 8 millióból pár padra és néhány, azóta elszáradt, gondozatlanul hagyott facsemetére futotta a máig is elhagyatott faluszélen.
A tengődi mutyi fejleményeiről a hir8.com továbbra is beszámol.