

Az élő környezetért felelős miniszter délig adott haladékot Bóka Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy vagy mutassa be azt a hivatalos iratot, amivel Gajdos László szabadságra engedte volna Kelemen Ágnest, a vízügyért és klímapolitikáért felelős államtitkárt, vagy mondjon le. Gajdos felidézte, hogy egy téves titkárnői e-mail miatt már napok óta az az alaptalan vád éri őket, hogy szabadságon volt a vízügyi államtitkár, pedig nincsen olyan irat, amely azt támasztaná alá, hogy engedélyezte ezt a folyamatot.
„Ehelyett dolgozott, végezte a dolgát, részt vett a Védelmi Bizottság ülésén, valamint kiküldtem Ausztriába, hogy személyesen győződjön meg a Duna és a vízgyűjtő terület állapotáról, illetve a duzzasztók helyzetéről. Ennek a feladatának is eleget tett, Ausztriában beszélt az osztrák vízügyi vezetővel, több megbeszélést tartott a szlovák vízügyi vezetővel, majd a miniszteri értekezleten beszámolt az akkori helyzetről” – írta a miniszter.

Pontban délben Bóka János válaszolt is: bár dokumentumot nem mutatott fel, de felidézte, hogy azt kérdezte, Kelemen Ágnes mikor, hol és melyik osztrák partnerével egyeztetett személyesen Ausztriában. Az osztrák kormány szerint nem került sor személyes egyeztetésre, amit Gajdos László sem cáfolt – írja.







