Elismerte a Goncourt-díjas francia író, hogy AI-t használt a díjazott regényéhez

Egy nappal azután, hogy a legrangosabb francia irodalmi díjjal, a Goncourt-díjjal ismerték el, Philippe Jaenada francia író arról beszélt, hogy díjazott regényének megírásához AI-t is használt – ismerteti a Euronews. Mint az író a France Inter rádiónak elmondta, a L’Inconnue du quai de Javel (A Javel rakpart ismeretlenje) című regény megírásakor háromszor „a mesterséges intelligenciához fordult”. A regény egy fiatal nő meggyilkolásáról szól, az 1940-es évek Párizsában. Mint a szerző elmondta, „becsúsztatott” egy olyan mondatot, amelyet az AI írt, azért, hogy „játsszon az olvasóval”, többet azonban nem fedett fel a Goncourt díj odaítélői előtt.

Mesterséges intelligenciát használt ahhoz is, hogy „viccet csináljon a ChatGPT-ből”, amely „teljesen abszurd választ ad egy technikai adatra” mondta, de továbbit nem árult el. A 62 éves regényíró, aki a megoldatlan bűnügyek szakértője, elmondta, hogy az AI-t műszaki kutatásokhoz is használta: „Úgy gondolom, nem fordíthatunk hátat a mesterséges intelligenciának, mintha nem is létezne. Használnunk kell, el kell ismernünk a létjogosultságát, meg kell szelídítenünk, és nem szabad hagynunk, hogy felváltsa az embert. Hasznosnak kell lennie.”

Bejelentés nagy visszhangot keltett a közösségi médiában. Egyesek úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia „elkerülhetetlenné válik, akárcsak a helyesírás-ellenőrző”, mások csalódottságuknak adtak hangot. „Olyan szerzőket szeretnék olvasni, akik veszik a fáradságot arra, hogy önállóan alkossanak, a szívük, a zsigereik és az agyuk erejével” – kesereg az egyik rajongó az X-en. Más így ír: „rendben van, hogy »játszunk az olvasóval«, de ennek mi köze van a regényíráshoz?”

A Euronews emlékeztet arra, hogy az ügy néhány héttel azt követően történik, hogy egy másik író, Thélyson Orélien felfedte, hogy AI-t használt C’était ça ou mourir (Vagy ez, vagy a halál) című regényéhez. Ennek nyomán levették a nevét és a könyvet a Goncourt-díj shortlistjéről, montreali székhelyű kiadója pedig megszakította vbele az együttműködést.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Dokufilm készült a Wu-Tang Clan híres, egyetlen példányban létező albumának ellentmondásos sorsáról

Orbán Viktor: „Veletek, értetek. Itt leszek!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.21Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 22:20 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 22:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.88Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 22:20 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 22:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »