Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be – idézi a távirati iroda a horvát sajtó értesülését.

A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 88. kilométerénél, Prvca település közelében történt baleset következtében mintegy 500 köbméter, azaz 500 ezer liter kőolaj jutott a környezetbe. Ebből szombat estig körülbelül 200 ezer litert sikerült összegyűjteni.

A vezetéket pénteken, felújítási munkálatok közben rongálta meg egy külső kivitelező munkagépe. A baleset után az érintett szakaszon azonnal leállították a kőolajszállítást, szombaton pedig sikerült lezárni a csővezeték sérülését. A Janaf egyelőre nem közölte, mikor indulhat újra a szállítás.

A horvát vízügyi hatóság tájékoztatása szerint az olaj mintegy 6000 négyzetméternyi mezőgazdasági területet, valamint a Masic-patak medrének és partoldalának további 600 négyzetméteres részét szennyezte be. A patak a száraz időjárás miatt jelenleg víz nélkül van, a szennyezés elsősorban a növényzetet és a talaj felső rétegét érintette. A hatóság közölte, hogy a vizsgálatok sem a felszíni, sem a felszín alatti vizekben nem mutattak ki szennyezést.

A víz és a levegő minőségét folyamatosan ellenőrzik, a kárelhárítást pedig a környezetvédelmi felügyelőség is figyelemmel kíséri. A kőolaj erős szaga ugyanakkor a környező településeken, köztük Nova Gradiskában is érezhető volt.

Az Index.hr horvát hírportál beszámolója szerint több mint tizenöten fordultak sürgősségi ellátáshoz fejfájás, hányinger és légzési nehézségek miatt. Sabina Vlaovic, Nova Gradiska polgármestere közölte, hogy az érintetteket a vizsgálatok után hazaengedték, senkit sem kellett kórházban tartani.

A Janaf szerint a kiömlött kőolaj összegyűjtése a következő napokban is folytatódik, a visszanyert olajat pedig visszajuttatják a vállalat rendszerébe. Ezt követően eltávolítják a szennyezett talajt, és helyreállítják az érintett területet. A teljes kárelhárítás várhatóan mintegy tíz napot vesz igénybe.

A vállalat elismerte, hogy a kellemetlen szag terjedését jelenleg nem tudják műszaki eszközökkel megakadályozni. A helyreállítás után független laboratóriummal vizsgáltatják meg a talaj állapotát.

A Janaf az Adria-kőolajvezeték horvátországi üzemeltetője, amely a magyar Mol-csoport számára is szállít kőolajat. A vállalat egyelőre nem közölte, hogy az érintett vezetékszakasz leállítása okozott-e fennakadást a magyarországi szállításokban. (MTI)

The post Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia

Rászáll az USA az iráni csempészútvonalakra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.24Ft
08 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Nov 2026 07:25 UTC
Latest change: 08 Nov 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.94Ft
08 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Nov 2026 07:25 UTC
Latest change: 08 Nov 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »