Hat robotból ketten kidőltek egy 24 órás bolti műszak végére

Élő adásban közvetítette a kínai robotgyártó cég, az Agibot, ahogy hat G2-es humanoid robotja átveszi az uralmat egy sanghaji boltban: 24 órán keresztül ők végeztek mindent, ami hagyományosan az emberi személyzet dolga lett volna. Nem kizárt, hogy ez lesz a jövő, de a mostani kísérlet tapasztalatai alapján azért van még hova fejlődni, igaz, nem is kímélték a robotokat – bár az is igaz, hogy a bolti eladókat sem kímélik a vásárlók.

A gépeknek kellett elvégezniük az árufeltöltést, ők főzték a kávét és melegítették az ételeket, ők köszöntötték a vásárlókat és ők is takarítottak. A 24 órás műszak alatt négy csúcsidőszakkal kellett megbirkózniuk: az ebédidővel, az esti vásárlókkal, az éjszakai műszakkal (ami nekik ugye nem is volt külön műszak) és a reggelikészítéssel.

A takarító feladta

A csúcsidőszakok mellett néhány próbának is alávetették őket: szándékosan akadályokat helyeztek el az útjukban, megkérték őket, hogy különböztessék meg egymástól a cukros és a cukormentes kólát. A robotszemélyzet a Techspot beszámolója szerint összesen 1730 feladatot végzett el sikeresen, de igazán a köszöngetésben voltak erősek: összesen 683-szor üdvözölték a vásárlókat. Az eladóknak 369 alkalommal sikerült kiszolgálniuk a vevőket, és 147 kávét és 167 adag ételt szolgáltak fel.

A kávéval és az üdvözléssel nem is volt gond, de az árufeltöltő robot lemaradt: nem mérte fel, hogy mennyi áru fogy a polcokról, és nem pótolta a hiányzó készleteket. A teljesítményét a 24 órás műszak végén elégtelennek ítélték meg, de még így is felülmúlta a takarítórobotot, aki meglepően emberi viselkedést tanúsított: amikor éjszaka megtelt a szemetes, mire kigurult az üzletből és elkóborolt.

Az élőben közvetített robotműszak persze elsősorban a gyártónak volt jó reklám, nem számít komoly kísérletnek, és végképp nem jelenti azt, hogy a robotok elveszik a kereskedelmi dolgozók munkáját. Arról sem adtak közre információt, hogy hány ember dolgozott azon, hogy a robotok munkába állhassanak, ahogy a karbantartási költségekről sincs hír.


Forrás

Érdekességek

Ismét megtiltanák a voksturizmust, több mint száz ponton módosítana a választási szabályokon az NVI

Az egyiptomi csípőszúnyogok jobban szeretik a férfiakat, mint a nőket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.03Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 09:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.8Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 09:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »