
A brit közpénzek felhasználását ellenőrző parlamenti bizottság jelentése szerint András volt hercegnek, kitagadása óta használt nevén Andrew Mountbatten-Windsornak saját lakóhelye után sem kellett bérleti díjat fizetnie, miközben három kisebb ház kiadásából bevétele származott.
Andrew Mountbatten-Windsor havonta akár 2000 fontot (kb. 875 ezer forintot) is kereshetett azzal, hogy korábbi windsori otthona, a Royal Lodge területén található három kisebb házat albérletbe adta, miközben ő maga egyáltalán nem fizetett bérleti díjat – derül ki a bizottság (Public Accounts Committee) jelentéséből.
András még hercegként nem mindig adta bérbe mindhárom ingatlant, ezért nem tudták megállapítani, hogy a több mint húszéves ott-tartózkodása alatt összesen mekkora bevételre tett szert. Az albérletekből származó pénz viszont nála maradt, nem pedig a bérbeadónál, vagyis a Crown Estate-nél. (A Crown Estate a brit uralkodóhoz tartozó, de önállóan működtetett ingatlanvagyon-kezelő szervezet, amelynek bevételei, például az ingatlanokból, földterületekből és más vagyonelemekből származó nyereség a brit államkincstárba kerülnek.)

Mountbatten-Windsor februárban költözött ki a windsori Royal Lodge-ból, miután nyilvánosságra került a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolata. A volt herceg következetesen tagadta, hogy bármilyen jogsértést követett volna el.
2003-ban 75 évre szóló bérleti szerződést kötött a Royal Lodge-ra. A felújításra és egyéb költségekre mintegy 7,5 millió fontot fizetett, ami mentesítette a bérleti díj fizetése alól. Később azonban kiderült, hogy bérlőként időszakosan albérletbe adta az ingatlanegyütteshez tartozó három kisebb házat, az ebből származó bevételt pedig Mountbatten-Windsor megtartotta.
A történtek fényében a képviselők azt javasolják, hogy a Crown Estate ingatlanjainál a jövőben főszabály szerint tiltsák az albérletbe adást, és csak külön engedéllyel lehessen kivételt tenni.
A jelentés a három királyi ingatlanban lakó, nem dolgozó királyi családtagok által fizetett bérleti díjak mértékével kapcsolatban is aggályokat fogalmazott meg, ebben érintettek lehetnek Mountbatten-Windsor lányai, Beatrix és Eugénia hercegnők, valamint Kent hercege és hercegnéje. A brit számvevőszék egy korábbi jelentése feltárta, hogy Beatrix hercegnő a St James’s Palace-ban, Eugénia hercegnő pedig a Kensington-palotában található lakhatásáért nem fizet saját maga bérleti díjat, lakhatásuk költségeit a király fedezi a saját magánvagyonából, a királyi háztartásnak fizetve a bérleti díjat.
A parlamenti képviselők ugyanakkor azt kifogásolták, hogy a Crown Estate igazgatási költségei jelentősen emelkedtek, miközben a kormányzati költségvetés egyre nagyobb nyomás alatt áll. (BBC)







