Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Kitiltották a CNN, az MS NOW és a Politico újságíróit a Fehér Házból
Az újságírók szombaton már nem tudták használni a belépőkártyáikat. Donald Trump szerint a tiltás oka az, hogy a portálok „állandóan álhíreket
Paksi győzelem Kisvárdán, döbbenetes meccset nyert meg a Vasas Debrecenben
Bognár György csapata Kisvárdán nyert 1-0-ra. A Debrecen hiába vezetett hazai pályán 2-0-ra a Vasas ellen, a fővárosi csapat előbb egyenlített, majd megnyerte
Mohamed Szalah kivégezte Sallai Rolandékat
A Trabzonspor egyiptomi sztárja egy félidő alatt intézte el a magyar válogatottal a soraiban felálló
Donald Trump bejelentette, hogy kitiltja a Fehér Házból a CNN-t és a Politicót
Az elnök szerint ez a sors vár a korábbi MSNBC hírtelevízióra is. A konkrét okot viszont nem
Új miniszteri biztost nevezett ki Vitézy
Pogonyi Csaba feladata a közlekedési, lakhatási és területfejlesztési programok egységes értékelési és monitoringrendszerének kialakítása
A fideszes gazdasági örökség egy részéhez még nem mert hozzányúlni a Tisza
Az Orbán-kormányok csúcsra járatták a piactorzító, népboldogító intézkedéseket, és az új kormány egyelőre nem nyúlt ezekhez, pedig vannak köztük olyanok,
A BYD fizeti a szegedi egyetem környezetvédelmi méréseit, de ettől még nem összeférhetetlen az együttműködésük
A szegedi egyetem szerint a BYD nem szólhat bele a mérésekbe. Az intézmény akkreditált közreműködőként végezheti a monitoringot, az esetleges jogsértéseket
Oroszország és Kína nem akarja, hogy az ENSZ ellenőrizze az iráni atomszankciókat
A javaslatot, amelyet az USA készített az ENSZ szakértői testület mandátumának egy évvel való meghosszabbítására, 11-2 arányban elutasították; Szomália és
Megállapodásra jutott Grönlandról az Egyesült Államok és Dánia
A szöveg elismeri Dánia függetlenségét és területi egységét, valamint a grönlandi nép önrendelkezési
Egy, a 2008-as válságot megjósoló befektető szerint az MI-cégek érdeke, hogy mind rettegjünk az apokalipszistől
Steve Eisman, akiről a Nagy dobás egyik karakterét is mintázták, úgy látja, az Anthropic és az OpenAI szándékosan akar válsághelyzetet teremteni, ezzel is
A 16. századi brassói nő, aki olyasmit ért el, amit a kortársai közül kevesen: híresebb lett, mint a férje
A korabeli nők életéről sokszor csak végrendeletekből és a férjük után maradt iratokból tudunk meg valamit, de Apollonia Hirscher kivétel. Férje halála után
Gazdasági együttműködést ajánlott az AfD-nek a Kreml
Egy Kreml-illetékes gazdasági együttműködést ajánlott az AfD-nek a vasárnapi német tartományi választás









