Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Emelik a katonák zsoldját Ukrajnában
Forintra átszámítva bruttó 2,8 millió jár majd a front első vonalában harcolóknak, jelentette be
Ellenséges kémteknősöket vetettek be Kína partjainál a kínai állambiztonsági szolgálat szerint
Peking szerint egyes külföldi titkosszolgálatok nyomkövető és megfigyelő eszközöket erősítenek a tengeri
Évekig tartó gyakorlatozás miatt lehetett relatíve kevés halottja a fülöp-szigeteki földrengésnek
A hatóságok szerint sokat számított az is, hogy a rengés fél 8 körül történt, még éppen azelőtt, hogy elkezdődött volna a tanítás az iskolákban és a munka az
Harminc év börtönt kapott a volt dél-koreai elnök
Jun Szogjol a vádak szerint szándékosan veszélyeztette Dél-Koreát és kereste a konfliktust
Fásy Ádámék perre mentek az NKA-botrány miatt, a 444 már két helyreigazítást is közölt
Úgy tűnik kamu volt a hír, mely szerint Fásy Zsüliett százmilliót kapott egy dokumentumfilm
Megszűnő MTVA és Független Közmédia Testület – a Tisza benyújtotta a médiatörvény átalakításáról szóló javaslatot
Tarr Zoltán miniszter szerint a rendszerváltásnak el kell jutnia a közmédiáig, a médiahatóságig és a közpénzből működő nyilvánosság
Jön a filléres szemaglutid, és a világ soha többé nem lesz olyan, mint volt
Idén lejárt az egyik legnépszerűbb fogyasztó csodaszer hatóanyagának szabadalmi védettsége, ami az árak brutális zuhanásához fog vezetni. Több százmillió
Újabb tankert támadott meg az USA a Hormuzi-szorosban és szigorítja az iráni kikötőblokádot
A CENTCOM a héten harmadszor csapott le: leállított egy újabb tankert, amely a blokádot próbálta megkerülni, órákkal azután, hogy megerősítették: az MT
Kína otthonokban tesztel mesterséges intelligenciás takarítórobotokat
Kínában Peking egyes otthonaiban tesztelik az MI-alapú takarítórobotokat: a gépek a kezdeti próbaüzemben adatgyűjtéssel és házimunkával segítik az emberi
Újabb botrányos döntés: a ghánai válogatott játékosának nem adott vízumot Kanada
Az afrikai csapat védőjének, Thomas Partey-nak Kanada nem adott belépési engedélyt, így nem lehet ott csapata első
„Melyik bolygón élnek ezek az emberek?” – itt a válasz az őrült liverpooli pletykára
Hiába a tavalyi érkezők, a támadósorba kifejezetten nagy szükség lenne új játékosok
Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás
A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan









