Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Világsztárokkal startol az ötödik JazzFest Budapesten
Ötödik alkalommal rendezik idén, az immár nemzetközi szinten is komoly elismerést szerzett Jazzfest Budapestet, amely a kontinens egyik legerősebb műfaji
Hamarosan a kormány elé kerül a gyerektelen babaváró hitelesek ügye
Jelen állás szerint akár 3,5 millió forintot is vissza kell fizetniük július 1. után azoknak, akiknek nem született gyereke. A jegybank adatai szerint csaknem
Már az idei tanévre felfüggesztené a pedagógusok teljesítményértékelését a Tisza Párt
A kormány felülvizsgálja a sokat kritizált rendszert, a párt képviselői pedig törvényjavaslattal segítik
Lyhanna meggyilkolása: egyre nagyobb a felháborodás, ezrek vonulnak utcára Párizsban
Párizsban ezrek vonulnak utcára felelősségvállalást és reformokat követelve a 11 éves Lyhanna meggyilkolása után, bírálják a hatóságokat és az
Robbanás történt Moszkva mellett, a balasihai katonai negyedben: az áldozat személye még nem ismert
Felrobbant egy autó, a sofőr életét vesztette; a hatóságok nem közölték a nevét. Tavaly ugyanitt autóbombás merénylet végzett egy orosz
A Hírkereső tulajdonosa szerint nem tiltotta ki az álhíreket, csak lassította a terjedésüket
Holló Gábort azzal támadták, hogy „csalással segítette a Tisza Pártot a választási kampányban”, ráadásul üzleti kapcsolatai között „megtalálható a Soros
Az oroszok a dezinformációval, hibrid csapások egész arzenáljával pont az ellenkező hatást érték el
Zsinórban harmadjára nyert az örmény választáson Nikol Pasinjan, akitől a választás után ugyan EU-pártiságot várnak, de a képlet sokkal bonyolultabb.
A dél-afrikai elnök ígéri: intézkedik az „illegális bevándorlással kapcsolatos aggodalmak" ügyében
Önbíráskodó csoportok továbbra is zaklatják az afrikai bevándorlókat az országban, fellépésük egyre gyakrabban erőszakos, időnként
Újabb ötmillió eurót adományoz az Európai Unió az ebola-járvány elleni védekezésre
Újabb ötmillió eurót adományoz az EU az ebola-járvány elleni védekezésre a Kongói Demokratikus Köztársaságnak. Regionális diagnosztikai központok épülnek
Világsiker lett a debreceni múzeumépület terve, már az első kiállítása is körvonalazódik
Két rangos díjat is nyert egy nemzetközi építészeti versenyen a Nagyerdőbe tervezett
Sunyi módon előztek a leállósávon, amikor jött a hidegzuhany + videó
Egy Skoda kombi vezetőjének jobb ötlete támadt, mint a többi autó és kamion között araszolni az
Mérgező téli cipőt hív vissza az Aldi
A méregcipőkben határérték feletti PFAS-értéket mértek, ez az egyik legaggasztóbb anyag az akkumulátorgyárak









