Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Megvan a megfejtés, kire gondolhatott a betelefonáló, aki 2024-ben a Börtönrock számát küldte Csabának, Zsoltnak, Ferinek, Gergőnek, a másik Csabának, Lacinak és Gergelynek
A Géza nevű betelefonáló másfél éve említett egy bizonyos Gergelyt, akiről akkor még nem lehetett tudni, hogy
Kevesebb vendégmunkás és propagandaplakát lesz Magyarországon, erről is döntött a kormány
A kormányszóvivői tájékoztatón kiderült: 3 országból nem jöhet több vendégmunkás, felülvizsgálják a honvédelmi minisztérium túlárazott szerződéseit, a
Libanon: az ENSZ romeltakarítást végez Dibbínben az izraeli kivonulás után
ENSZ-békefenntartók és nehézgépek vonulnak be a dél-libanoni Dibbine faluba, hogy eltakarítsák a harcok
Vendégmunkásstop: szigorúbb feltételek mellett, de továbbra is érkezhetnek vendégmunkások Magyarországra az új rendelet szerint
Nincsenek már olyan országok, aminek állampolgárai igényelhetnék a vendégmunkás-tartózkodási engedélyt, a foglalkoztatási célú engedély azonban megmaradt, így
A migrációs paktum ellen tüntettek Budapesten, Magyar Péter az erkélyről tapsolta meg a résztvevőket
Amikor a fideszes Németh Balázs arról beszélt a videóján, hogy a miniszterelnök hogyan hergeli őket, Magyar Péter éppen mosolyogva szívecskét mutatott
Biztonságba kellett húzódniuk a Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak egy légszivárgás miatt
A NASA arra utasította őket, hogy készüljenek fel az evakuálásra, de az egységért felelős orosz űrügynökség szerint a szivárgás nem jelentős, az űrhajósok
Azerbajdzsán tagadja, hogy Izrael iráni műveletekhez használja a területét
Baku szerint alaptalanok a névtelen forrásokra hivatkozó hírek, állítja: területét sosem adja Irán vagy más ország elleni
Dömötör Csaba: Mindenkinek joga van tudni, milyen tartalmakat korlátoznak az interneten + videó
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint átláthatóvá kell tenni, hogy mely közösségimédia-tartalmak elérését korlátozzák a tényellenőrzésre
Ukrajna elismerte, hogy az ő drónja robbant fel a román kikötővárosnál
Az ukrán hatóságok szerint az elmúlt 24 órában országszerte legalább tizenhárom ember halt meg és több mint hetvenen megsérültek az orosz támadások
Orbánék bele se kezdtek a fejlesztések háromnegyedébe, a határidő kötött, az uniós milliárdokhoz más megoldás kell
Mire lehet fordítani a közel 6 ezer milliárdos uniós támogatásokat? Ezt vezette le Vitézy Dávid a kormányszóvivői tájékoztatón. Nagyüzem indul:
A Political Capital és Rácz András sem kér a közmédiából, amíg a szervezet élén ugyanazok a vezetők állnak
Az elemzőintézetet és a biztonságpolitikai szakértőt is hívta a közmédia szakértőnek, de visszautasították az
Zelenszkij akarata érvényesül, ha Budapestre jön
A lapunknak nyilatkozó Kiszelly Zoltán szerint Zelenszkij hálát vár és politikai babérokat szeretne learatni









