Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Guardioláék már kimondták: ez lehet a vég kezdete
A vártnál izgalmasabb hajrát hozott a PL-idény, a sima Arsenal-diadal helyett a City beszállt a
Az NB I-ből kiesett DVTK edzője eltervezte a közös folytatást, mire klubja azonnal kirúgta őt
A DVSC elleni súlyos vereségre magyarázatot adó Nebojsa Vignjevics távozott a Diósgyőr kispadjáról, az utódját is
A rendőrkapitány, aki focikapitány is volt, és majdnem meglincselték az elbukott vb-döntő után
1919-ben Dietz Károly tartóztatta le Kun Bélát, a nyilasok aztán 1944-ben őt tartóztatták le, és vitték el Dachauba. A kommunisták internálták, volt éjjeliőr,
278 millió forintért kelt el egy eredeti mentőmellény a Titanicról
A mellényt egy első osztályon utazó nő viselte, aki az 1-es számú mentőcsónakban menekült meg. Ebben a csónakban 12-en ültek, annak ellenére, hogy 40 főt
Román könnyeket csalt elő egy magyar gól a Pelé-féle braziloknak
Dembrovszky Imre mellett Szatmári Lajos és Kovács István is ott volt azon a vb-meccsen, amelyen a román csapat a kétszeres világbajnok ellen
Beérett az EU gyümölcse
LANGY ESŐK JÖNNEK – Hangyányi erkölcs sincs a közösségben, csakis érdekek tartják össze az egész tömböt, valamint a közös
Először posztolt a választások óta Szijjártó Péter
Csak a Kispest! – írta a leköszönő külügyminiszter. Szijjártó a Fidesz eredményváróján sem volt ott, és azóta nem is adott magáról életjelet a közösségi
Erdélyi és partiumi Tisza Szigetek képviselőit kérdeztük, mit gondolnak az RMDSZ korábbi politikájáról
A Tisza erdélyi szimpatizánsai szerint az RMDSZ legnagyobb hibája, hogy egyoldalúan a Fidesz mögé állt, háttérbe szorította a közösségen belüli más hangokat,
Kőkorszaki kihívás: csak az igazi rajongók tudják mind az öt kérdést Frédiékről!
Ön mennyire ismeri Frédit, Bénit? Tegye próbára magát a mai kvízünkkel – de vigyázzon, csak a legnagyobb rajongók jutnak el hibátlanul a
Mi kell nekünk?
Sok mindent túléltünk, Mohácsot is, mármint a véres mohácsi ütközetet, bár sajnos igen kevesen, de sokszor éreztük, hogy a történelemben árunak, megvehető,
Öt éven belül a nyolcadik választást tartják Bulgáriában, amitől a politikai válság végét remélik
A legtöbb szavazatot az előrejelzések szerint a volt államfő, Rumen Radev új, baloldali pártszövetsége kaphatja
Gyorsan túllépett a Kreml Orbánon
Hasznos volt Moszkvának az EU-val konfrontálódó Orbán, aki alárendelt pozíciót vett fel az oroszokkal szemben. Miután az új kormány sem akar minden gazdasági










