Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Harmadik lutheri kulturális forradalom
Az információtechnológia fantasztikus vívmányait nem használjuk ki, sőt azok a megtévesztés és az elsekélyesedés eszközei
45 percre felpörögtek a dögunalmas brazilok
Minden idők legjobb vb-negyeddöntőjének választották az 1994-es holland–brazil összecsapást, amelyet Dallasban rendeztek
Ötéves csúcs közelében a forint
Részben a nemzetközi helyzet javulása, részben az EU-s források felszabadításáról született megállapodás miatt erősödött a forint hétfő
52 millió osztalékot szavazott meg magának a végrehajtói kar elnöke
Lupkovics Beátát azután választották meg 2023-ban, hogy elődje, Schadl György ellen korrupció miatt vádat
Neymar volt a főszereplő a Maracanában, NB I-es futballista gólja is kellett a katasztrófához
Brazília és Németország is négygólos győzelemmel kezdte meg a vb-felkészülést, Neuer riválisát méltatta a
Arne Slot nyílt levele, miután kirúgta a Liverpool: felelősségre vonást is követel
Szoboszlai Dominikék távozó holland edzője érzelmes szavakkal búcsúzott, egy játékost külön
Július 1-jétől változások lesznek a budapesti és az agglomerációs éjszakai közlekedésben Vitézy ígérete szerint
Az éjszakai járatok a Deák térről indulnak majd Szentendre, Pomáz, Gödöllő, Pécel felé, és új járatok is lesznek
Nádas Pétert a legmagasabb német elismeréssel tüntették ki
A Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét 1998-ban Sólyom László vehette
Visszatér a nálunk is jól ismert NDK-s kismotor, a Schwalbe
Második feltámadására a régi Simson-gyár ikonikus helyszínén kerül sor, füstös kétütemű motor nem lesz
Újabb célzott razziába kezdett a rendőrség Magyarország útjain
Ezúttal a két keréken közlekedőket ellenőrzik, fókuszban az ittas vezetés mellett a bukósisak
Csúcsra járatott és alig kihasznált autógyár is volt tavaly Magyarországon
Vegyes évet zártak tavaly a Magyarországon működő autógyárak, és összességében a beinduló BMW-üzemmel együtt is valószínűleg csak stagnálásra futotta a
Marilyn Monroe az imposztor szindrómája ellensúlyozása miatt olvasott rengeteget
A színésznő gyakran szavalt verseket, de érdekelték sziámi macskák tenyésztésének vagy a teknősök tartásának rejtelmei











