Jogerős a választási végeredmény

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken, írja az MTI.

Az április 12-ei választás egyéni választókerületi eredményei április 29-ére, szerdára mindenhol jogerőssé váltak, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt – még aznap megállapította az országos listás eredményt, azaz, hogy az egyes országos listák hány mandátumra jogosultak és az országos listákról mely jelöltek jutottak mandátumhoz.

Az NVB határozata ellen egy napon belül lehetett jogorvoslatot benyújtani, a két felülvizsgálati kérelmet a Kúria pénteken bírálta el.

Az egyik felülvizsgálati kérelemben a beadványozó – a megsértett jogszabályhely megjelölése nélkül – „statisztikai és adatfeldolgozási anomáliára”, „informatikai és kibervédelmi kockázatokra„, „nemzetközi és szakmai kockázati környezetre„, „szakértői elemzésekben megjelenő anomáliákra”, valamint a „választás tisztaságának követelményére” hivatkozva kérte az NVB határozatának hatályon kívül helyezését. A Kúria a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a kérelmező a bírósági felülvizsgálati kérelmében nem tüntette fel személyi azonosítóját, nem csatolt ügyvédi meghatalmazást és nem jelölte meg a felülvizsgálat alapját sem, holott ezek kötelező elemei a felülvizsgálati kérelemnek.

A másik felülvizsgálati kérelemben Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabály megsértése miatt kérte az NVB határozatának megváltoztatását. Kérelmét azzal indokolta, hogy nem volt lehetősége a Facebookon és az Instagramon választóihoz szólni, mert a szolgáltató, a Meta Platforms Ireland Limited még a kampányidőszakot megelőzően megszüntette hozzáférését fiókjához, oldalait pedig törölte. A szolgáltató a Szegedi Ítélőtábla 2023-as jogerős ítélete és az Online Platform Vitarendező Tanács ajánlása ellenére sem állította vissza Toroczkai László hozzáférését. A politikus közölte: ezzel sérült a demokratikus választások tisztaságának elvét is magában foglaló jogállamiság alapelve.

A Kúria érdemben bírálta el a felülvizsgálati kérelmet, és arra jutott, hogy az nem megalapozott. Az NVB országos listás eredményt megállapító határozata ugyanis csak arra hivatkozással támadható, hogy a szavazatok, töredékszavazatok, részeredmények összesítése során az NVB törvénysértő módon járt el, nem tartotta be a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályokat. A Kúria végzésében rámutatott arra, hogy az állított jogsértés nem az eredmény megállapításának folyamatához, hanem még a szavazást megelőző kampánytevékenységhez volt köthető, ezért az az országos listás eredményt megállapító NVB-határozat elleni jogorvoslat körében nem volt vizsgálható.

A bíróság ezek alapján az NVB határozatát helybenhagyta. A Kúria döntése jogerős.

Az NVB országos listás eredményt megállapító határozata jogerőre emelkedett, azaz kialakult a választás jogerős végeredménye.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Tuaregek és dzsihadista lázadók űzték ki az orosz zsoldosokat Mali északi részéből

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.94Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 15:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.63Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 15:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »