• Dráma Maliban: az országot irányító katonai junta (és a megtámogatásukra behívott orosz ex-wagneresek) helyzete hét elején megingott, miután tuareg szeparatisták és al-Kaidához köthető dzsihadisták összehangolt támadásai két napig tartó heves harcokat robbantottak ki országszerte.
• 2012-ben volt utoljára ekkora, tuareg-dzsihadista összeborulással végrehajtott offenzíva Maliban, akkor a franciák segítségével sikerült visszaverni. Most franciák már nincsenek, az oroszok pedig nem tudtak segíteni a mali vezetésnek.
• Mali több mint egy évtizede nem látott biztonsági válságba süllyedt, a következményei Európát is elérhetik.
• Nagyhatalmi ambícióit afrikai befolyásszerzéssel is mutatni próbáló Putyin-rezsim Szíria után újabb kínos kivonulásra kényszerülhet.
• Ulf Laessinget, a Konrad Adenauer Stiftung Száhel programjának Maliban élő igazgatóját kérdeztük.

window.addEventListener(„message”,function(a){if(void 0!==a.data[„datawrapper-height”]){var e=document.querySelectorAll(„iframe”);for(var t in a.data[„datawrapper-height”])for(var r,i=0;r=e[i];i++)if(r.contentWindow===a.source){var d=a.data[„datawrapper-height”][t]+”px”;r.style.height=d}}});

Ellenségek fogtak össze a kormány és az oroszok ellen

Sajtóbeszámolók szerint támadások érték a fővárost, Bamakót, valamint Katit, a mali hadsereg fő parancsnoki központját, továbbá az ország északi részén fekvő nagyobb városokat is. A lázadók kiűzték az orosz zsoldosokat az északi, stratégiai jelentőségű Kidal városából is, utóbbi évtizedeken át különböző lázadó csoportok ellenőrzése alatt állt, de 2023 őszén az orosz Wagner-csoport segítségével a mali kormányerők egy nagyszabású katonai offenzívával visszafoglalták. Egy öngyilkos merényletben életét vesztette a junta második legerősebb emberének és kulcsfontosságú orosz kapcsolattartónak számító Sadio Camara védelmi miniszter is.

Az offenzíva szombat hajnalban kezdődött, és amiatt igazán különleges, hogy a Jama’at Nusrat al-Islam wal-Muslimin (JNIM) nevű dzsihadista csoport, valamint az északi Azawad Felszabadítása Front (FLA) tuareg szeparatista szervezet összehangolt akciója volt. A szakértők szerint a mostani támadás léptéke önmagában példátlan, ráadásul mindezt úgy tervezték meg, hogy az előkészületeket nem észlelte sem a junta, sem az oroszok.

Az al-Kaidához kötődő JNIM (Jama’at Nusrat al-Islam wal-Muslimin) az egyik legerőszakosabb dzsihadista csoport Afrikában, amely 2017-ben öt különálló militáns szervezet egyesülésével jött létre. Nem csak Maliban, hanem Burkina Fasóban és Nigerben is aktívak, céljuk az iszlamista kormányzás bevezetése a Száhel-övezetben. Becslések szerint körülbelül 6000 harcosuk van. A JNIM hosszú éveken át tartó lázadása tavaly gazdasági hadviseléssé is vált, üzemanyagblokádot szervezett, amellyel megbénította Bamakót és az ország nagy részét.

A mostani akció másik fontos résztvevője az Azawad Felszabadítási Front (FLA), amelyet hivatalosan 2024 novemberében hoztak létre, ennek legújabb formátuma. A szaharai térségben élő nomád tuaregek egy általuk „Azawadnak” nevezett független haza létrehozásáért küzdenek. Mali amúgy 2015-ben már egyszer békemegállapodást kötött a tuareg szeparatistákkal, de a katonai junta 2024-ben kilépett ebből, ami a fegyveres összecsapások újraindulásához vezetett.A mostani konfliktus során a mali tuareg szeparatisták és a dzsihadista csoportok közötti, elemzők szerint tiszavirág-életű kapcsolat leginkább taktikai szintű, átmeneti együttműködésként értelmezhető, nem valódi szövetségként. Ulf Laessing, a Konrad Adenauer Stiftung Száhel programjának igazgatója a 444-nek elmondta, a két fél „alapvetően ellenség”, teljesen eltérő célokkal.

A népesség körülbelül 10 százalékát kitevő tuaregek nagyrészt szekulárisak, a kereskedelem és csempészútvonalak ellenőrzésére törekszenek, valamint arra, hogy viszonylagos önállóságban élhessenek Észak-Maliban, míg a dzsihadisták itt is kalifátus létrehozását és az iszlám törvénykezés bevezetését akarják. Ennek ellenére most együttműködnek, mert felismerték, hogy egyikük sem képes önállóan komoly kihívást jelenteni a kormánynak. Ez a fajta pragmatikus együttműködés rövid távú katonai célokat szolgál, nem pedig közös ideológiai alapokra épül. A korábbi tapasztalatok, köztük a 2012-es rövid együttműködés alapján az várható, hogy a szövetség nem tart sokáig, és a felek azonnali céljaik elérése után ismét egymás ellen fordulnak.

Ez volt a legátfogóbb lázadó offenzíva 2012 óta, akkor a tuareg szeparatisták iszlamista csoportokkal szövetkezve az ország kétharmadát is ellenőrzésük alá vonták. Amikor a felkelők a főváros felé nyomultak, a mali kormány a volt gyarmattartó Franciaországhoz fordult segítségért. Franciaország katonai beavatkozásával sikerült visszaszorítani az iszlamistákat, majd a francia csapatok jelenléte és egy 13-14 ezer fős ENSZ-békefenntartó misszió a következő évtized nagy részében úgy-ahogy képes volt fenntartani a békét, egészen 2020-ig, a katonai puccsig.

Akkor katonai junta egyébként azért vette át a hatalmat, mert térségben fokozódó biztonsági válság alakult ki, és azt ígérte, hogy majd megfékezi az erőszakot, de az adatok azt mutatják, hogy Maliban és a teljes Száhel-övezetben is tovább romlott a biztonsági helyzet. Bár a lakosság egy része továbbra is támogatja a juntát, főleg azért, Laessing szerint azért, mert nem akarjank dzsihadista irányítás alatt élni, már vannak jelei annak, hogy erodálódni kezdett a juntába vetett bizalom.

A felkelők megindulhatnai a

Laessing úgy látja, rövid távon a katonai junta nagy eséllyel meg tudja tartani az ellenőrzést a főváros, Bamako felett, de a hatalma a nagyobb városokon túl valószínűleg rendkívül korlátozott marad. A vidéki területek nagy része már most is a kormány ellenőrzésén kívül esik, ott a dzsihadista csoportoké az uralom. A felkelők viszont megpróbálhatják megdönteni, vagy legalább megszorongatni a kormányt annak reményében, hogy egy számukra kedvezőbb kormányt segítsenek hatalomra, vagy legalább nagyobb működési szabadságot csikarjanak ki maguknak.

Ez tartósabb, informális országfelosztáshoz vezethet, amelyben bizonyos területek – különösen északon – de facto elérhetetlenné válnak a hadsereg számára. Bár a rezsim egyelőre stabilnak tűnik – a elnök a hétvégi támadás utáni első nyilvános megjelenésével igyekezett ezt is jelezni –, az általános kilátások nem a stabilitás irányába mutatnak. Az már mindenki számára látszik, hogy a felkelők képesek bármikor lecsapni, és a közeljövőben újabb támadásokat indíthatnak, akár Bamako felé is megindulhatnak.Eközben a romló biztonsági helyzet már most tömeges elvándorlást indított el, tízezrek menekülnek a szomszédos országokba (két nap alatt százötvenezren menekültek át Mauritániába), egy részük minden bizonnyal továbbindul Európa felé is, ami arra utal, hogy a válságnak szélesebb regionális következményei lehetnek.

Az oroszok nem képesek megvédeni partnereiket

A 2020-as katonai puccs után megromlottak a kapcsolatok Franciaországgal, és 2022-re Párizs kivonta utolsó csapatait is, a junta pedig inkább a Prigozsin-féle Wagner irányába fordult. A szakácsból lett lázadó Prigozsin hirtelen, de egyáltalán nem váratlan halála után Mali műveleteiket 2025 júniusában a Wagner romjain létrehozott, az orosz védelmi minisztérium által ellenőrzött félkatonai erő, az Afrika Hadtest vette át, ezzel pedig a helyi működésük is megváltozott. Az Afrika Hadtest már inkább a helyi erők kiképzésére, valamint a stratégiai infrastruktúra védelmére próbálja áthelyezni a hangsúlyt, közvetlen harcokban – a Wagneres időkhöz képest – kevésbé vesznek részt. Valószínűleg ezért is kevésbé aktívak az ország konfliktusosabb, északi részén: mivel ez már majdnemhogy állami művelet, minimalizálni akarják a veszteségeket. A Wagner esetében erre nem volt szükség, az orosz rezsim teljesen komoly arccal tudta ismételgetni, hogy nekik ugyan semmi közük a zsoldoscsapathoz.

Elemzők úgy vélték, hogy a térségbeli partnereik helyzetének stabilizálása hitelességet adhat az Afrika Hadtestnek (és ezzel áttételesen nyilván Moszkvának, mint biztonsági partnernek is). Moszkva jelentős erőforrásokat fektetett abba, hogy megbízható szövetségesként pozicionálja magát, amely nem hagyja magára partnereit, de Szíriában csúnyán megbuktak, és már Maliban sem állnak jól.

Leegyszerűsítve:ha az oroszok piacot/befolyást akarnak szerezni maguknak Afrikában, képesnek kell lenniük partnereik megvédésére. De zsoldosaik épp fegyvereiket hátrahagyva menekülnek Mali északi részéről, ez pedig nem azt üzeni a Moszkva-barátságra hajlamos afrikai vezetőknek, hogy érdemes volna az orosz segítségre hagyatkozni.Ráadásul az orosz erők jelenléte nem népszerű a helyiek körében, sőt, Maliban konkrétan a dzsihadisták megerősödéséhez járult hozzá. Ulf Laessing arról beszélt a 444-nek, hogy amellett, hogy az orosz erők az erőszak új szintjét hozták be Maliba (pl. nemi erőszak), gyakran nem tesznek különbséget harcosok és civilek között, emiatt sokan végül azért csatlakoztak a dzsihadistákhoz, mert azok megvédték őket az oroszoktól. Laessing úgy látja, az oroszok brutális akciói az újabb menekülthullámok kialakulásához is hozzájárultak.

A Maliban történtek pont azt mutatják, hogy az orosz zsoldosok kapacitása korlátozott, éles ellentétben a 2020-as puccs előtti helyzettel, amikor a kormánynak életképes katonai együttműködése volt Franciaországgal, és egy 13–14 ezer fős, nagyrészt nyugat-afrikai katonákból álló ENSZ-békefenntartó erő is jelen volt, amely alapszintű biztonságot és stabilitást mégiscsak biztosított. Szakértők szerint a franciáknak sem volt igazán esélyük arra, hogy Malit pacifikálják, az oroszoknak pedig még kevésbé, valójában az orosz zsoldosok maguk súlyosbították a konfliktust azzal, hogy civileket is támadtak. Ez megkönyítette a dzsihadisták dolgát, akik megerősödve nyíltan az oroszok és a junta ellen fordultak. Uls Laessing szerint ez a folyamat folytatódni fog, és valósznűleg néhány éven belül ismét megpróbálják átvenni a hatalmat.

Forrás