Megszólalt a könnyeit nyeldeklő fideszes: Pócs Jánosnak kéne visszaadnia a mandátumát

Pócs Jánosnak vissza kéne adnia a mandátumát – nyilatkozta a Magyar Hangnak Hajnal-Nagy Gábor jászberényi fideszes képviselő.

Ő volt az, aki egy, a 444 által megtalált videó tanúsága szerint kis híján elsírta magát, miközben jászberényi közgyűlés szerdai ülésén a könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy Pócs János annak ellenére bekerülhetett a parlamentbe, hogy teljhatalmú úrként teljesen lenullázta a helyi Fideszt.

„Pócs János már korábban megüzente nekem, hogy jobb lenne, ha kilépnék a Fideszből, de nem fogok. Régebben vagyok tag, mint ő. A Fidesz majd eldönti, hogy kellek-e nekik párttagként”

– mondta Hajnal-Nagy a Magyar Hangnak.

Az egyéni körzetét simán elveszítő Pócs tényleg nem finomkodott a pártársával:

„Örülök, hogy a megújulásban eljutottunk odáig, hogy a Júdások kiállnak, és megmutatják az igazi arcukat.”

Hajnal-Nagy sem tett lakatot a szájára: „A választókerületi elnökök mindenhol teljhatalmú urak voltak, bármiféle kontroll nélkül. A rendszer kontraszelektált lett, a lojalitás mindent felülírt. Nem így kellett volna működnie” – magyarázta a Magyar Hangnak. Az önkormányzati képviselő szerint

„Brutális az a dilettantizmus, amivel a dolgait művelte. Helyben porrá zúzta a Fideszt. Csak Jászberényben mínusz ötezer szavazat volt a tevékenységeinek a következménye. Az pedig a legsúlyosabb rendszerhiba, hogy egy ilyen embernek akarnak szerepet adni parlamenti képviselőként. Ez biztosan nem szolgálja a Fidesz megújulását, sem a fiatal választók megszólítását.”

Amikor a lap megkérdezte tőle, hogy ha így gondolja, miért maradt a Fideszben, a képviselő azt felelte, hogy nem neki kellene visszaadnia a mandátumát, hanem Pócs Jánosnak. Hangsúlyozta, hogy Pócs állításaival ellentétben nem tört pozícióra és nem akar választókerületi elnök lenni.

Pócs a Hangnak azt mondta, hogy az országos közhangulat miatt kapott ki egyéniben 51,27-41,29-re, majd azt hangsúlyozta, hogy sokan többel kaptak ki a Tiszától, mint ő. Megkérdezték tőle, hogy szerinte mivel érdemelte ki, hogy listáról mégis bejuttatták, mire azt mondta, hogy a „határozott, érthető” kommunikációjának köszönhette a képviselői helyét. Pócs leszögezte, hogy nem akarják kizárni a pártból Hajnal-Nagyot, ő biztosan nem fog ilyesmit kezdeményezni”.


Forrás

Érdekességek

Dagad Hankó fekete kasszás botránya, Baán László is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

Mostantól nemcsak akkor hívhatsz Ubert, ha taxizni akarsz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.94Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 15:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.63Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 15:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »