Magyar Péter: hatalmas botrány

Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatják őt, és példátlan lejárató kampányt fognak indítani ellene hamisított felvételekkel. Ezzel a címmel foglalta össze a 444.hu Magyar Péter vasárnap délután rögtönzött ám annál hatásosabbnak tervezett sajtótájékoztatóját. Közösségi oldalán azt írta, hogy

Ma délután 16.00 órától rendkívüli sajtótájékoztatót valamint FB és Youtube élőt tartok a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai botránya kapcsán.

A tájékoztató valóban rögtönzött lehetett és Magyar is elmondta, hogy azért most hívta össze a sajtót, mert tudomást szerzett arról, hogy „lehet már holnap„, de legkésőbb a hét elején egy rendkívül hatásosnak vélt, több felületen is terjeszthető és nyomatékos lejárató kampányt indít ellene a hatalom. Szerinte vásárolt információk, mesterséges intelligenciával gyártott és valótlan állítások és illegális megfigyelések anyagai alapján készülnek lejáratására.

Az eseményen Pintér Sándor és Varga Mihály minisztereket gyakorlatilag a kormányból való kikacsintásra is felszólította. Az újságírói kérdésekre adott válaszai alapján nehéz megítélni, hogy a tájékoztató elején, amikor a várható botrányt az amerikai Watergate botrányhoz hasonlította, csupán hatásvadász performanszt mutatott-e be, vagy tényleg minden úgy van, ahogyan ő állítja.

Előrevetítette, hogy hétfőtől számíthatunk szexről, kábítószerről és politikai kérdésekben tett kijelentésekről szóló -szerinte- erősen manipulált vagy egyenesen hamis híresztelésekkel fog „atombombát” bevetni a „rogáni propaganda” ellene.

Be kell vallani, az esemény végére többekben inkább az előre magyarázkodás hatását érte el. Politikai hovatartozás nélkül kijelenthető, hogy jobb lenne, ha nem lenne igaza. Máskülönben a hazai politikai csatározás és a hatalomért folytatott atom-háború valóban a legaljasabb szintre süllyedt.

Boritókép: Facebook/Magyar Péter

98
1

Érdekességek

Köztársasági csúsztatás 2.0

Vidéken élni lehetőség

hir8.com

HU EUR/HUF388.94Ft
02 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.89Ft
02 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek